Bentlakásos és bejárós táborok

Patrik: Bejelölöm Maxit, közben viszont Iván kezd el valami videót bámulni a telefonján. Én is elfoglalom magam, és valahogy sikerül addig húznunk az időt, hogy arra eszmélünk csak fel, hogy Nándi telefonál, hogy hol vagyunk. Maradt kemény negyedóránk, hogy a foglalkozás előtt még bekapjunk valamit. A hangárhoz gyorsan odaérünk, tömeg sincs már. Mondjuk, miért is lenne, mindenki ott van, ahol lennie kell. A húgom viszont még ott ül az egyik asztalnál, mellette Éva, aki mellett egy harmadik lány ül, és érdeklődve hallgatja, hogy miről beszélnek körülötte. Éva felnéz, zavartan elmosolyodik, majd óvatosan biccent a fejével. A húgom nem vesz észre, a telefonját nézi, aztán már jön is az üzenet, hogy Kis-Koltai Maxi elfogadta a felkérést. Mostantól ismerősök vagyunk, láthatom az adatlapját. Viszont csak tíz percem maradt, így először felmarkolok két szendvicset meg egy almát, és csak azután kezdem böngészni a telefonom, hogy leülünk, és teletömöm a számat szalámis zsemlével. Nándiék…

Patrik: Mondjuk, ez így nem tűnik túl konkrét tervnek, de mivel nekem eddig korábban ennyi ötletem sem volt, így inkább csak megvonom a vállam, és csendben maradok. Aztán megbeszéljük, hogy enni kellene valamit. Azonban mielőtt elindulnánk a hangár felé, Iván telefonja megszólal, jelezve, hogy Ivett készen áll a korai beszámolóra. Iván szokás szerint csak mosolyogva vállat von, majd fogadja a hívást. Én egy darabig tipródom az ajtóban, nem tudva, hogy mit csináljak, majd úgy döntök, hogy megvárom, amíg a szobatársam végez. Így visszalépek az ágyamhoz, és hanyatt vágódom rajta. Aztán eszembe jut a tegnap estének még egy mozzanata. Éva. Ezer éve nem látogattam semmilyen közösségi oldalt, most viszont ez lehet a megoldás. Maxi profiljával kezdem, de gyorsan falakba ütközöm, mivel nem nyilvános az oldala. Mi meg nem vagyunk ismerősök, így nem látok semmit. Szóval akkor most jelöljem be a tesómat? Közben Iván végzett, úgyhogy én sem hezitálhatok túl sokáig. Intek…