Bentlakásos és bejárós táborok

Patrik: Esti program gyanánt egy bűvész szórakoztatja a nagyérdeműt. Kétkedve ülök le a fűbe, kizárt dolognak tartva, hogy engem ez akár egy percig is lekössön. Kellemesen csalódok, mert a bűvész – vagy inkább illuzionista – egyáltalán nem a megszokott fehér galamb-művirág-selyemkendő háromszögben mozog, hanem a közönséget teljesen bevonva téveszt meg mindenkit olyan természetességgel, hogy leesik az állam. Nemcsak érdekes, hanem kifejezetten vicces is az előadása. Villámgyorsan elrepül egy óra, és a tizenkét éven aluliaknak eljön a takarodó ideje. Lali szemében látok némi riadalmat, így felajánlom, hogy mivel úgyis éppen arra megyek – valójában nem –, így elkísérem a szobájáig. Iván telefonál, Ivettet tájékoztatja az elmúlt egy óra eseményeiről, a többiek pedig egymással röhögcsélnek, így viszonylag észrevétlenül lépünk le Lalival. Ahogy közeledünk a kollégium felé, úgy válik egyre csendesebbé, bár soha nem volt túl bőbeszédű. Most viszont a korábban egyszavas válaszaiból csak hümmögések lesznek. Ezért felkísérem egészen az ajtajáig, ahol vonakodva…

Patrik: Hajni ámulva néz rám egy darabig, majd hirtelen felpattan. – Akkor én most – kezd hátrálni –, én most lelépek. Majd tényleg így tesz, anélkül, hogy visszanézne. Ezúttal Lalin van az ámulás sora. – Azt hittem, te leszel a következő áldozat – vallja be, miközben a testvére után néz. Felvilágosítást kérek, mert nem teljesen tiszta, hogy miről beszél. – Tudod, a tesómnak folyamatosan hódítania kell. Nem bír csak úgy, simán létezni. Bárhol vagyunk, kinéz magának valakit, aztán becserkészi. Azt hittem, itt te leszel az – vonja meg a vállát az utolsó mondat végén. Így már kezdem érteni, hogy miért szabadkozott korábban. Egyébként, ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, én is azt hittem, hogy Hajni rám hajt. De ahhoz képest nagyon gyorsan kapott a lehetőségen, hogy majd én foglalkozok az öccsével. Ez utóbbival kapcsolatban Lalinak is vannak kérdései. – Te miért akarsz velem lógni? Ez nálad valami defektus vagy mi?…