Bentlakásos és bejárós táborok

Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még mindenki javában szórakozik, csak én vonulok félre, hogy arról olvasgassak, hogy mi a franc bajom van. Anélkül, hogy lezuhanyoznék, hanyatt dobom magam az ágyamon, és a fejem fölé tartva a mobilt beírom azt a néhány tünetet, amit ma kétszer is tapasztaltam. Nem kell sokáig lefelé görgetnem, elég hamar megakad a szemem az ismétlődő pánikbetegség kifejezésen. Először nem akarok, aztán mégis rákattintok az egyik címre, és elolvasom, hogy mit írnak róla. És sajnos elég sok dologban egyezik azzal, amit magamon tapasztalok. Mivel egyre idegesebb leszek, ahogy a cikkeket olvasgatom, egy idő után kénytelen vagyok leállítani magamat, mielőtt pánikba esnék. És egyáltalán nincs kedvem nevetni azon, hogy eddig ennek a szónak mennyire más jelentése volt számomra. Nagy levegőt veszek, és inkább elindítom az egyetlen játékot, ami a telefonomon van, és nagyjából hathavonta nyitom meg, ha rengeteg időm…

Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben jött rám. Így gyorsan keresek egy mosdót, és prevenciós céllal folyatom vagy öt percig a csuklómra a hideg vizet. Közben ismételgetem magamban, hogy nyugi, nyugi, nyugi, mert a torkom kezd összeszorulni, és egyre nehezebben tudok lélegezni. Aztán belép egy hét év körüli srác, és nekem szegez egy kérdést: – Nem láttad a cilinderem? – Mindezt olyan természetesen, mintha valami teljesen átlagos dolgot keresne. Tanácstalanul körbenézek a mosdóban, majd megcsóválom a fejem annak jeleként, hogy nem, nem láttam. A kissrác lebiggyeszti a száját, majd kisétál. Bámulok utána, és közben azt veszem észre magamon, hogy újra jut elég levegő a tüdőmbe, és már a szívem sem ver annyira szaporán. Akkor ideje vacsorázni menni. Ivánék már szereztek kaját, és letelepedtek egy asztal köré, mire visszaérek hozzájuk. Így, bár egy cseppet sem érzem magam éhesnek, én is beállok a…