Bentlakásos és bejárós táborok

Patrik: A vacsorára már gyomorgörccsel érkezem, mert eszembe jut a délutáni rosszullétem, ami a tömegben jött rám. Így gyorsan keresek egy mosdót, és prevenciós céllal folyatom vagy öt percig a csuklómra a hideg vizet. Közben ismételgetem magamban, hogy nyugi, nyugi, nyugi, mert a torkom kezd összeszorulni, és egyre nehezebben tudok lélegezni. Aztán belép egy hét év körüli srác, és nekem szegez egy kérdést: – Nem láttad a cilinderem? – Mindezt olyan természetesen, mintha valami teljesen átlagos dolgot keresne. Tanácstalanul körbenézek a mosdóban, majd megcsóválom a fejem annak jeleként, hogy nem, nem láttam. A kissrác lebiggyeszti a száját, majd kisétál. Bámulok utána, és közben azt veszem észre magamon, hogy újra jut elég levegő a tüdőmbe, és már a szívem sem ver annyira szaporán. Akkor ideje vacsorázni menni. Ivánék már szereztek kaját, és letelepedtek egy asztal köré, mire visszaérek hozzájuk. Így, bár egy cseppet sem érzem magam éhesnek, én is beállok a…

Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából, de mivel gyáva alak vagyok, és nem szeretek konfrontálódni, így orrfújásnak álcázom a mozdulatot. Aztán gyorsan távolabb lépek tőle, nehogy újra próbálkozzon. A táborban mindenhol nyüzsögnek az emberek az egész kicsiktől kezdve az egész nagyokig. Az ötszáz ember természetesen nem mind táborozó, bőven vannak felügyelők, vagyis mókusok és kismókusok is köztük, akiknek a feladatuk ügyelni ránk meg minden másra. Néhányukról nem tudom eldönteni, hogy táborozó vagy táboroztató, mert életkorban összeér a két csoport. Amikor erre rácsodálkozom, a lányok készségesen elmesélik, hogy gyakran válnak kismókussá, majd mókussá a korábbi táborozók. A délutáni program részeként lehet zsonglőrködést tanulni vagy vakvezető kutyával sétálni. A többieknek egyikhez sincs kedve, így marad a céltalan lődörgés. A büfénél megállunk jégkrémet venni, közben megpillantom a lányt, akit Maxival láttam. Egy fiúval ücsörög az egyik asztalnál, és mindketten egy papír fölé hajolva olvasnak…

Patrik: A megbeszélés nem tart sokáig. Mindennap lesz valami sport, amit kipróbálhatunk, de emellett tervben van például csúszdapark-látogatás is. Jól hangzik. – Te meg hova tűntél? – kérdezi Klaudia, miután elköszönünk a csapatvezetőktől. – Csak a mosdóba – vonom meg a vállam, miközben Ivánék is odalépnek hozzánk. A sporttábor többi résztvevője szedelőzködni kezd. Egyébként elég sokan vagyunk az egészen kicsiktől kezdve a velem nagyjából egykorúakig. A többség fiú, de azért lányok is vannak. Miközben nézelődöm, megakad a tekintetem a lányon, aki nem tudta a nevemet. Egyébként el kell ismernem, hogy nagyon szép lány, de valahogy nem az én esetem. Az a típus, akin minden a helyén van, az utolsó hajszálig. Szép arc, bomba alak, de nekem valami hiányzik. A lány, akinek nem tudom a nevét, mert elterelte a figyelmemet azzal, ahogy rákérdezett az enyémre, észreveszi, hogy figyelem. Mosolyogva rám néz, majd elindul az ellenkező irányba. – Ismétlem, bocs – szólal…