Három nyár alatt összesen hat hetet (Hoppá! Doot Doot – vágjátok, ugye?) töltöttem a PEOPLE TEAM-ben, és minden alkalommal egy kicsit inkább úgy érkeztem meg, mintha hazamennék. Kamci vagyok. Hogyis volt? Az elején még új minden. A szüleim aggódtak. Aztán hamar kiderült, hogy feleslegesen. Könnyen megtaláltam a közös hangot a táborozókkal és a mókusokkal, a hetek végén pedig már az volt a baj, hogy gyorsan elrepült az idő.
Légtorna és kardvívás
A PT-ben annyi mindent kipróbáltam, hogy felsorolni is nehéz. Tanultam zsonglőrködni, íjászkodni, karddal vívni, főzni és táncolni. Annyira megszerettem ezeket, hogy bármelyiket szívesen folytatnám komolyabban is. Tényleg szinte bármelyiket… Közben rájöttem arra is, hogy a harmadik hét környékén néhány óra alvás pluszban nagyobb kincs, mint bármi más.
Dőltünk, mint a dominók
A legjobb történetek nem a szekciók óráin születtek, és nem is minden pillanat volt vidám. Egyik nyáron éppen a tábor alatt mentem keresztül egy szakításon. Akkor derült ki, milyen emberek vesznek körül. A barátaim azonnal elkezdtek vigasztalni. Mellettem voltak, meghallgattak, felvidítottak. Ezt viszem magammal a PT-ből: már tudom, sokkal jobban, mint előtte bármikor, milyen sokat jelent egy jó közösség. Sok táborban jártam, de nálam a PT mindet felülmúlta.
Lejegyezte: Kimmenick Lara
