…el tudtok rakni, please, éppen molinót feszítünk, és tovább tart, mint gondoltam volna.
Július 27. 14:22
Kissé morcos vagyok most. A tegnapi vihar leszaggatta a molinókat a kosárpályáról. Visszarakjuk, persze, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyi ideig tart. Megint lemaradunk az ebédről. Mint tegnap, amikor kukát mostunk az épület háta mögött. A kukamosás laikusoknak valami gusztustalanságot jelent. Meg kell mondjam, ez így is van. De a táborban még ez is lehet vicces. Hiszen mi nem csak egyszerűen kukát mosunk, hanem a hulladéktárolók közegészségügyi menedzselését végezzük. Némelyik minisztériumban erre államtitkárt tartanak. Ez a folyamat – mint mindig – slagos vízi csatába torkollott, amelybe aztán néhány gyerek is beszállt. Az egyik srác közölte, hogy otthon eddig nem volt hajlandó levinni a szemetet, de ezután külön kérni fogja a feladatot. Hiába, az életre nevelünk.
Szóval, rakjuk a molinót, látom, hogy megjön az ebéd: rántott hús petrezselymes krumplival. A kedvencem, de az a baj, hogy a gyerekeké is. Nincs az a mennyiség, ami el ne fogyna belőle. A molinót meg nem hagyhatjuk itt, félig feltéve. Ha elengedi a kötözés, akkor a 100 négyzetméteres vitorla a szél szárnyán utazva beteríti a közeli körforgalmat. Azt azért nem viselném el, ha tömegszerencsétlenséget okoznék, csak mert a korgó gyomromra hallgatok.
Mindjárt kész! Látom, ahogy az ebédet szállító autó hazafelé tartva kifordul a táborból. Nem kaptam választ az üzenetemre. Vajon gondolt rám valaki?
És igen és igen és igen! Amikor visszaérünk a hangárba (a molinó atombiztosan rögzítve), a büféből előkerül 3, dupla adag ebéd. A kérdésemre, hogy ki rakta el nekünk, a büfések csak sejtelmesen mosolyognak. Hmm, ki kell derítenem, ki a titokzatos jótevőm…
