Erről tudunk majd…

PT-MESÉK
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

…kitenni valami táblát? Nem működik a felvonó!

Július 24. 11:55:01

Igen, ez valóban hülyén hangzik így, hiszen BÁRMIRŐL tudunk infót kitenni. Bár az is igaz, hogy amikor már a huszonvalahányadik molinót meg PVC-táblát kötözgettük a kerítésre, akkor már nem volt annyira vicces. A tábor lényegében egy táblaerdő. Annyi az infó, és olyan sokan vagyunk, hogy másképp nem is nagyon lehet. Vannak a vicces táblák, meg az informatívak.

A büfénél ott van a „Zabi da kanka”, ami valamilyen egzotikus nyelven jelent büfét. Elfelejtettem, melyiken. A „Kincseskamra” értelemszerűen a raktárt jelenti, a trambulinozás szabályai meg az ugrálók mellett vannak. A focipályára tartok éppen, mert a raktárból előkerült még egy „Focipálya” felirat. Kirakom, hátha valakinek nem egyértelmű, hol tudja rúgni a bőrt. A sárga épület melletti kis ház oldalát is beterítik a táblák. Az egyik táblán a „Free Wifi” felirat található, meg egy lefelé mutató nyíl. Két kisfiú áll előtte, kezükben mobiltelefon. Próbálják bemérni, hogy a táblától melyik irányban és hány centiméterre kezdődhet a jelszolgáltatás. Jót vigyorgok rajtuk, de hagyom, hogy maguktól rájöjjenek a tévedésre. Internet a hangárban van, a tábla csak afféle illusztráció.

A focipályához közeledve szembejön a tábor térképe. Csak piktogramok vannak rajta: ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy mit is jelent a hintaló. Az is igaz, hogy eddig még mindig mindenki megtalálta az ebédet meg a szobáját is. Kész, a molinó szilárdan rögzítve a pálya kerítéséhez. Éppen egy tanár-diák focimeccs megy. Hiányzik egy kapus, gyorsan beállok.

Közben megérkezik az üzenet: „Az új tábla szükségtelen, a lift újra működik.”

Ez rendben.

Közben kaptam két gólt.

Ezen még dolgoznom kell.

Kapcsolódó

Még több