Egy francia fiúval azóta is tartom a kapcsolatot

TÁBOROZÓ
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Turnusonként 500 gyerek, tucatnyi szekció. A PEOPLE TEAM nyári táborai a csoportfoglalkozások miatt nem tűnnek zsúfoltnak, mégis megadják az ismerkedés lehetőségét. Rengeteg barátság kialakult már a PT 30 éves története során, és mivel a gyerekfesztivál az összes diák előtt nyitott, a világ minden tájáról érkeztek már résztvevők. Egy magyar lány, Évi beszámolója következik.

„Egyszer jártam a PT-ben. Meglepett, hogy ennyi külföldi kisgyerek volt, az, hogy mennyi program és szórakozás volt az órák mellett, illetve hogy milyen sok barátot szereztem. Velük számtalan élménnyel teli, vicces pillanatunk volt. Nekem így volt tökéletes a tábor.

A kedvenc szekcióm az angoltábor, mert arra jelentkeztem, és egy francia fiúval kerültem egy csoportba, akivel napi szinten beszélek még most is, mivel számomra ez egy érdekesség, hogy külföldi barátaim is vannak, ezt pedig a PT-nek köszönhetem. Az órákon egyszer magyarul szólaltam meg, ezért el kellett táncolnom a tábortáncot ­– a délelőtti foglalkozások végig angolul zajlottak, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Az összes esti program vicces volt, de a kedvencem az utolsó esti szolgáltatóház, mert testvérnek fogadhattam az ott szerzett barátaimat. Sokan mesélték, hogy máskor volt diszkó is, csak amikor én mentem, sajna elmaradt, de hasonlón szívesen részt vennék én is.

A szállás tiszta volt, az ágyak kényelmesek. Az egészet imádtam, a kollégium környezete pedig nagyon jó, sok árnyékos hely van. A PT szerintem nem hasonlítható más táborhoz, más a feelingje és igazából minden. Számomra a kukta kisfiú volt a legcukibb, aki pizzát és Raffaello típusú golyót csinált. Kedveltem azt a mókust is, akit kaptunk a csapatos feladatoknál – ők voltak azok, akik az egész táboros hetünket próbálták szebbé tenni, és segítettek, támogattak mindenben.

A leghasznosabb táboros tapasztalatom természetesen az angol tanulása és a tanárokkal való beszélgetés volt. Korábban, a suliban az angol múlt időt egyáltalán nem értettem, viszont az angoltáborban Ana megtanította úgy, hogy érthető legyen. A mostani angoltudásom összehasonlíthatatlan a régivel, és ezt külföldön, bárhol a világon kamatoztathatom. Egyáltalán nem féltettek a szüleim, mert tudták, hogy jó helyen leszek, és legközelebb két hétre is mehetek. Ők is látták a fejlődést az angollal kapcsolatosan.”

Kapcsolódó

Még több