Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési szokásaimról és arról, hogy van-e állandó barátnőm, illetve hogy milyen terveim vannak ezzel kapcsolatban. Eleinte megpróbálok kitérni a válaszadás elől, mivel ez mégiscsak magánügy, aztán hamar belátom, hogy ebben az esetben a legjobb, ha őszintén felelgetek, mert legalább előbb szabadulok. Mivel Ivett többnyire elégedett a válaszaimmal, így miután megjegyzi, hogy még keresni fog, megszakítja a hívást. Már alig várom. Kérdő tekintettel nyújtom Iván felé a mobilját, amire csak vállat von, és nevetve annyit fűz hozzá, hogy egyébként klassz csaj. Oké, nekem aztán édes mindegy. Mivel a program szerinti idegenvezetést lekéstük, így újdonsült szobatársammal megegyezünk abban, hogy magunk derítjük fel a területet. Az épületből kilépve céltalanul lődörögni és közben beszélgetni kezdünk. Iván a fővárosból érkezett, akárcsak én, és most először jár Kecskeméten, akárcsak én. Bóklászás közben ennél több hasonlóságot is felfedezek, és elég hamar arra jutok, hogy tűrhető lesz vele ez az egy hét. Iván megszállott kosaras, és heti öt-hat edzéssel tartja karban magát. Egyébként nem szószátyár alkat, amiért külön piros pont jár. Ha a csaját sikerül leráznom, rendben leszünk.
Maxi: Mivel a vezetett táborbejárást lekéstem, és egyáltalán semmi dolgom nem akad, ezért úgy döntök, hogy egyedül fedezem fel a környéket. Közben felhívom a szüleimet, hogy jelezzem, hogy megérkeztem. Hogy megérkeztünk. Szerintem apu a mobiljával a kezében ácsorgott valahol Máltán, mert szinte anélkül kapja fel, hogy kicsöngött volna. Először csak az összehúzott szemöldökei jelennek meg a kijelzőn, aztán megfogja rendesen a telefont, mire egy rángatózó ideget is felfedezhetek a szája szegletében. Pihentető nyaralásnak látszik.
– Mi tartott ennyi ideig? – Barátságos kezdés.
– Szia, apa – teszek egy kísérletet a normális beszélgetés irányába, de nem sok sikerrel.
– Hol van a testvéred?
– Köszi a kérdést, velem minden oké – sértődöm meg egy pillanat alatt.
– Azt tudjuk – jelenik meg anyu feje is a telefonomon. – Patrik is ott van? Nem hagyott egyedül, ugye? Végig együtt utaztatok? – záporoznak a kérdések.
– Hogyne – bólogatok. – Patrik fogta a kezemet, amíg én befontam a haját. – A szüleim szúrósan néznek rám, aztán a békesség kedvéért szkippeljük a témát, és egész vállalható hangnemben a táborról kezdünk beszélgetni. Így végül mégsem egyedül fedezem fel a területet, hanem – ciki, nem ciki – a szüleimmel.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
