Egy igazán jó nyári tábor. A PEOPLE TEAM-et (PT-t) írta le egy 14 éves táborozó, Mandi.
„Egyszer jártam a PT-ben. A legmeglepőbb számomra talán a táboroztatók, mókusok türelme és kedvessége volt. Minden tiszteletem az övék, manapság nagyon ritka, hogy valaki ekkora odaadással próbál eleget tenni mások kényelmének, szórakozásának, mint ahogy ők igyekeztek a kedvünkben járni.
Első este az egyik mókuslány bejött ellenőrizni, hogy minden rendben, bent vagyunk-e a szobánkban. Utána ahelyett, hogy rögtön kiment volna, hogy minél hamarabb végezzen a szobaellenőrzésekkel, megkérdezte, hogy minden oké-e, jól érezzük-e magunkat, tetszik-e a hely. Esküszöm, meghatódtam a kedvességétől. Utána minden este beszéltünk vele pár szót, mikor bejött ellenőrizni minket. A csapatvezetőinknek is minden tiszteletem, amiért ilyen kedvesek és türelmesek voltak velünk. Külön köszönet Szilvinek, aki mindig segítőkész és aranyos volt velünk.
A szállás szerintem teljesen rendben volt; én rosszabbra számítottam. Egyedül a fürdőszoba volt picit lerobbantabb állapotban, de egy táborhoz képest szerintem még az is elég okénak bizonyult. Első nap, amikor megérkeztünk, a WC-ben le volt törve az ülőke, de egy-két nap múlva valahogy megoldották, és visszakerült a helyére, szóval nem lett belőle probléma. Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy rendszeresen felébredtem hajnali hat körül arra, hogy kisebb gyerekek visítoztak, játszottak az ablakunk alatt. De végül is egy táborhoz ez is hozzátartozik, szóval egy szavam sem lehet.
Sok vicces sztorim van, de az egyik személyes kedvencem a következő: egyik este tizenegy után a lányok épületében megszólalt a tűzriasztó. A szobatársammal annyira megijedtünk, hogy ledobtuk a kezünkből a telefont az ágyra, és kirohantunk a folyosóra. Akkor nem igazán realizáltuk, de utólag jól szórakoztunk rajta, hogy képesek voltunk eldobni, miközben már eleve ott volt a kezünkben, és igazán magunkkal vihettük volna.”
