…tudunk még csinálni, de a 109-esben aktív státuszba került a dokiszoba. Ha valami egészségügyi problémáról van szó, keressétek a lányokat!
Július 22. 17:31:39
„Aktív státusz”, ez jó, dobok rá egy lájkot. Ez egyelőre azt jelenti, hogy itt ülünk a rendelőben – értsd: „a lányok ” –, és az utolsó simításokat végezzük a birodalmunkon. Kezelőágy a helyén, gyógyszeres szekrény lezárva. A kötszerek és a pirulák katonás rendben sorakoznak a polcokon. A gerincműtét valóban nehézkes lenne, ám egy apokalipszis esetén még azt is megoldanánk.
Hiába kezdődik dr.-rel a nevem, 500 fős gyerektáborban még nem voltam szolgálatban. Még jó, hogy tapasztalt munkatársaim vannak, akik már évek óta csinálják. Meghallgattam a sztorikat a kitört fogakról, a kifordult bokákról, de azt is megtudtam, hogy az esetek jó részében a hasfájásra gyógyírt jelenthet egy kedves szó vagy akár egy kis C-vitamin.
Még nincsenek itt a gyerekek. Vasárnap érkeznek. Viszont itt van már a 100 fős táboroztatói gárdából csaknem mindenki. Lemegyek, megnézem, mi a helyzet. Hátha tudok valahol segíteni.
A mókusok teli ládákat cipelnek ki a raktárból. Megfogok egy könyvvel teli tárolót, majd kérdőjellé görbülve elengedem. A láda egyenesen a lábfejemen landol. A hátam karikában, a nagylábujjam görcsben. Átfut az agyamon, hogy valóban megvan-e mindenünk a gerincműtéthez. Hárman ugranak segíteni. Betámogatnak az orvosiba.
Látom orvostársaimon, hogy az aggódó tekintetek csak a felbuggyanni akaró röhögést palástolják. Komolyan, ki mással történhetne hasonló? Az első kórházi napomon magamra borítottam egy bögre forró kávét. Kínomban felnevetek, mire ők is elengedik magukat. Percekig röhögünk, és közben észre sem veszem, hogy a hátam kiegyenesedik, és a lábujjam is a helyén.
Lehet, hogy találtam egy új terápiás módszert? Írok erről egy cikket a Science-ba.
