Tábori levelek Csipinek | 03

TÁBORNAPLÓ
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Sorozatunkban bemutatjuk, milyen leveleket fogalmazott meg egy, a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában nyaraló diák otthon maradó barátjának.

Rögtön barátra leltem

1. nap a táborban

Július 19. (vasárnap)

Drága Csipi!

Remélem, jól vagy, és a tenger is elég meleg. Itt is hőség van. Már reggel fülledt volt a levegő. Ennek most nagyon örülök, mert az erkélyen majdnem minden megszáradt. A többit majd még a táborban kiterítem. A vállfára akasztott dolgokat elhelyeztem az autó különböző pontjain. Apa nem örült neki, hogy vezetés közben két minitop fog a feje felett lengedezni. Az ablakba kilógatott rövidnadrágoktól meg nem látta a jobb oldali visszapillantó tükröt. Anya megígérte, hogy minden kanyarodásnál beszámol a kocsi mögött történő eseményekről. Nagy nehezen elindultunk. A sarki vegyesboltnál eszembe jutott, hogy kifelejtettem a bőröndből a hajvasalómat. Visszamentünk érte. A következő nekirugaszkodás után Anya rájött, hogy a nappaliban hagyta a táskáját, benne az összes igazolványával meg a pénztárcájával. Harmadjára már a város főteréig jutottunk, amikor Öcsi nyafogni kezdett, hogy ő mégse akar táborba menni. Különben is pisilnie kell. Apa leparkolta a gardróbkocsit a helyi cukrászda előtt. Fogytán volt a türelme. Onnan tudom, hogy a homlokán mélyülni kezdtek a barázdák.

Mindig ez van, ha ideges. Valószínűleg nem így képzelte az első gyerekmentes vasárnapot. A tesómat megvigasztalta egy hatalmas adag fagyi. Felmerült bennem, hogy nem ez volt-e a hiszti eredeti célja. Belém villant, hogy tulajdonképpen a fogkefém is otthon maradt. Nem akartam túlfeszíteni a húrt, úgyhogy ezt nem említettem meg. Majd kérek a táborban. A PT arról híres, hogy mindig szoktak ilyesmit raktáron tartani, pont az ilyen esetekre.

Végre elhagytuk a település jelzőtábláját. Egész jól haladtunk. Nem volt forgalom. Vidám hangulatban telt az utazás. Apa füttyjelekkel adta Anya tudtára, mikor kell félrehajtania a rövidnadrágfüggönyt, hogy a vezetőülésből lássa a tükröt. Az öcsém belemerült valami lövöldözős játékba. A táborban is számítástechnikára fog járni, de ott legalább megtanul programozni is. Akkor romlott el megint minden, amikor Anya óvatlanul lehúzta az ablakot, hogy kiengedjen egy eltévedt legyet. A forrónadrágjaimat elvitte a szél. A becsapódó kereszthuzat letépte az egyik topomat a vezetőülés fölé akasztott vállfáról. A ruhadarab Apa fején landolt. A hirtelen vakság hatására apám befékezett. Erre a kalaptartón elhelyezett krémes süti a tesóm nyakában kötött ki. A kissrác visítani kezdett, hogy miattunk elvesztette az utolsó életét. A hajából csöpögő vaníliaszósz nem zavarta különösebben. Kikászálódtam a rám zuhant sporttáska alól. Anya még mindig a szemtelen rovart kergette. Apa az út szélére kormányozta a járművet, és végignézett kis családján. Néhány másodperc múlva hangosan felnevetett. Nagy vidáman elmesélte, hogy amikor ő volt gyerek, ő is pont úgy járt, mint az öcsém. Csak neki jó pár érett paradicsom zuhant a fejére. Meghallgattuk a sztorit, begyűjtöttük a szökevény nacikat, majd továbbindultunk. Egy benzinkúton megpróbáltuk a kissrácot valamennyire szalonképes állapotba hozni.

Az út további részében azon gondolkodtam, hogy milyen szobatársat fogok kapni. Hiszen téged, kedves Csipi, nem pótolhat senki! Hiányozni fognak az éjszakai
beszélgetések, a nevetgélések. Meg a sok divatbemutató, amelyeket egymásnak tartottunk. Felöltözni egy diszkóba nem egyszerű feladat.

A kétórásra tervezett út majdnem duplaannyi időbe telt, de legalább épségben megérkezett mindenki. Amikor a parkolóból megláttam a színes zászlókkal feldíszített sportpályákat, remegni kezdett a gyomrom. Eszembe jutott tavalyról a sorsdöntő bajnokság, amellyel majdnem megnyertük a tábori kupát. Emlékszem, hogy én a könyökömet, te meg a térdedet horzsoltad véresre a nagy igyekezettől, hogy mi érjünk át legelőször az akadálypályán. Sajnos nem sikerült, de nem rajtunk múlott. De majd idén.

Először a Hangárhoz mentünk. Emlékszel, hogyan volt tavaly feldíszítve? Idén is hasonló volt a dekoráció. Az épület nyitott oldalán lévő tartóoszlopokra
ismét kikerültek a vicces táblák. A falakon poszterek sorakoztak. Az asztalokat meg a padokat másképp helyezték el. Talán így jobb is, nagyobb lesz a hely. Szükség is van rá, mert ebben az évben is leszünk vagy 500-an összesen. Beálltunk Anyával meg Öcsivel a regisztrációs sorba. Apa elment a büfébe inni valamit. Úgy volt vele, hogy ő mindenkit egészben eljuttatott idáig, a többi a mi dolgunk. Amúgy is utálja az adminisztrációt. Észrevettem, hogy az előttem álló lánynak félig kilóg a telefonja a zsebéből. Szóltam neki, nehogy elveszítse. Szimpatikus volt, beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy most van itt először. Petrának hívják, és ő is a filmestáborba jön, mint én. Elmagyaráztam neki, hogy a mókusok nem tanítanak, hanem a programokat szervezik, meg takarítanak. Még egy csomó kérdése volt, de nem jutott rájuk idő, mert sorra kerültünk. A bejelentkezés után kaptunk karszalagot. Anya elment Öcsivel a fiúk sorába szobaszámot kérni. Mi beálltunk a lányokhoz. Elhatároztuk, hogy szobatársak leszünk. Mint régi táborozó tudtam, hogy a két épület közé néző szobát kell kérni. Igaz, hogy sokkal zajosabb, de mindent lehet látni, mi történik a táborban. A harmadik emeleten kaptunk szobát, közvetlenül a bejárat felett. A világ legjobb kémlelőállása. A fürdőszobán közösen osztozunk két színész lánnyal.

Miután elrendezte Öcsit, Anya átjött, hogy megnézze, hogyan is állunk. Kivételesen visszafogta magát, és nem kritizálta a kipakolási módszeremet. Nevezetesen azt, hogy a bőrönd teljes tartalmát beleöntöttem az egyik fiókba. Valószínűleg tudja, hogy a baklövése a mosással ütőkártya a kezemben. Időközben többé-kevésbé minden megszáradt.

Öcsit a Hangárban találtuk, fején a délutáni baseballsapkájával. A „buddy program” asztalánál állt sorba, ahol a mókusok hasonló korú és érdeklődési körű ismerősöket keresnek olyanoknak, akik nem ismernek senkit. Kiderült, hogy Apa irányította oda, mert a nyafogása zavarta a beszélgetésben egy másik apukával. Egymásra találtak. Kiderült, hogy egy évfolyamra jártak az egyetemre. Később Anyáék elindultak haza. Öcsi beszállt egy sráccal a táborfelfedező játékba. Kapva az alkalmon, Petrával körbejártuk a tábort. Ugráltunk egy kicsit a trambulinokon, meg őgyelegtük a sportpályák körül. Egy csomó ismerős arcot
láttam az utóbbi évekből. A tábornyitó megint rövid volt, és fájdalommentes. Soha nem értettem, hogy az iskolai ünnepségeken miért mondanak órákig tartó beszédeket. Úgysem figyel senki. Még az sem, aki felolvassa a szöveget a papírból.

Szekcióülés volt a filmeseknek. Petrával maradunk a filmforgatásnál. Hatan vagyunk a csoportban, négy fiú, meg mi ketten, lányok. Ennek eléggé örültünk. A srácok jó fejnek tűnnek. Közülük kettővel már voltunk egy csapatban tavaly és tavalyelőtt. Emlékszel, Gazsi és Bazsi ikrek, és teljesen egyformák. Sőt, azóta is mindig ugyanolyan ruhában vannak. Mindent együtt csinálnak. Eszembe jutott, hogy nekem mennyi időbe telik, amíg egyedül eldöntöm, mit vegyek fel aznap. Mi lenne, ha ezt még egyeztetnem is kellene valaki mással? Rákérdeztem, hogy van ez, de azt mondták, hogy ők valahogy mindig ugyanarra gondolnak. Az egyik elkezd egy mondatot, a másik befejezi. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz dolog. Gondolom, hozzá lehet szokni, hogy kettő van az emberből. Egy biztos: ők fogják írni a forgatókönyvet. Tapasztalt táborozóként minket hagytak a tanárok önállóan dolgozni. Tudják, hogy értjük, mi a cél: a turnus végére csinálunk egy filmet. Ötleteltünk, mi is legyen. A fiúk horrorfilmet akartak, nekem ez annyira nem tetszett. Petra benne lett volna. Végül aztán arra
jutottunk, hogy majd még holnap gondolkodunk.

Csipikém, nem is gondoltam volna, hogy ennyi év után még mindig izgalmas a csapatbeosztás. Ha jól emlékszem, az utóbbi öt évben kétszer voltunk sárgák, kétszer lilák, meg egyszer feketék. Jó lenne idén is a feketékhez kerülni. Tavaly az volt a nyerő csapat. Meg valahogy a nagyok mindig a feketéket választják. A tanárok meg a mókusok tíz különböző színű kendőt lengetve csalogatták a táborozókat. Először a kicsik választhattak, aztán így tovább. Évjáratonként futhatott oda mindenki a neki tetsző csapatba. A dologban az a trükk, hogy minden csapatban limitált a létszám, hogy ne legyenek nagyon eltérő lélekszámú csoportok. Ha valakinek nem jut kendő az egyik csapatban, keresnie kell egy másikat. Elhatároztuk, hogy a filmes kis bandánk mindenképpen a feketékhez fog kerülni.

A fiúk megpróbáltak elvegyülni a kicsik között, de ez nem jött össze. Pelyhedző bajusszal az orruk alatt senki nem hitte el róluk, hogy tízévesek. Végre aztán a mi korosztályunk került sorra. Lélekszakadva rohantunk a feketék felé. Petra hasra esett nagy igyekezetében. A fiúk visszarohantak érte. Felkapták, és így érkeztek be a célba. Aztán jött a hideg zuhany. Már csak három hely volt a feketéknél, mi meg hatan vagyunk. Semmi baj, azonnal elkezdtünk intézkedni. Kértünk két darab zöld kendőt, abból még bőven volt. Meg egy kéket sikerült még szerezni. A kendőcserélési lehetőség idén is fennáll. Ha valakit sikerül rábeszélned, hogy menjen át egy másik csapatba, akkor nyert ügyed van. Párokba verődve kezdtük meg az alkudozást a kendőpiacon. Én Danival mentem. Dani majdnem 17 éves, és új fiú. Majd küldök róla képeket. Nagy ámulatomra extra hatékony üzleti érzékről tett tanúbizonyságot. A nálunk lévő kék kendőt először elcseréltük egy sárgára. Az ára egy melegszendvics volt a büfében. Aztán a sárgát sikerült beváltanunk egy zöldre. Dani meggyőzte alkalmi üzleti partnerét, hogy a sárgáknál mindennap csokit osztanak a csapattagoknak. Így lett összesen három zöld kendőnk, ami a végeredmény szempontjából nem volt túl biztató. Már kezdtem feladni a reményt, amikor megláttunk három, lógó orral álldogáló kislányt. Mindegyiknek egy-egy fekete kendő volt a kezében. Elmesélték, hogy ők tulajdonképpen a zöldekhez szeretnének tartozni, csak egész egyszerűen eltévesztették az irányt. Szeretem, amikor a sors olyan helyzetekbe sodor, hogy az ölembe hullik a megoldás. Ráadásul hős megmentőként léphetek fel. Azonnal szóltunk a többieknek, és a náluk lévő másik két zöld kendővel megváltottuk a fekete csapatba a helyünket.

A csapat hatodik tagját még meg sem említettem. Ő is új a táborban, Dani szobatársa. A srác ránézésre nem túl menő, kicsit duci. Mindenki csak Mazsinak szólítja. Danival a táborba tartó különbuszon ismerkedtek meg. Az történt, hogy Dani telefonja valamiért nem működött. Mazsi rögtön ajánlkozott, hogy megszereli. Így is lett. Letöltött valami alkalmazást, amely segített. Kiderült, hogy Mazsi matekzseni, sorra nyeri a sakkversenyeket. Danit lenyűgözte, hogy legalább négyféle sakkapplikáció van a telefonján. Simán megveri a számítógépet nagymester kategóriában.

Este a focipályán volt program mindenkinek. Ismerkedős játékokat játszottunk. Régi motorosként azt hittem, ez nem lesz annyira izgalmas. Emlékszel, Csipi, ahogy tavaly is meglógtunk, és a büfében töltöttük az estét? Még jó, hogy semmi nem kötelező. Idén viszont részt vettem rajta, mert az egész filmstáb ott nyomult. Bazsi és Gazsi nagyon szereti az ilyesmit, folyton cserélgetik egymást. Élvezik, hogy nem tudhatod, melyikükkel találkoztál tíz perccel azelőtt. Petra, Dani meg Mazsi újként nagyon aktívak voltak. Én is beszálltam a játékba, és mondhatom, nem volt haszontalan. Megismerkedtem egy csomó zöld táborossal és táncossal, sőt idén vannak gamerek is. Hasznos lehet majd a filmnél, akármi is legyen a témája. Láttam Öcsit is elsuhanni sárga bojtos sapkájában, teljes harci díszben. A fehéreknél van, újdonsült haverja csodák csodájára egy kislány. A tábortánc idén is nagyon menő. Ez lesz az idei nyár slágere. Dani először nem nagyon akart beállni, de aztán meglátta Mazsit, ahogy ropja. Erre ő is összeszedte a bátorságát. Amikor tíz után felmentünk a szobába, az ikerszobában lakó színész lányok még nem voltak sehol. A színészek nem csapatoznak, viszont folyton próbálnak. Ezek szerint már az első éjjel. Nem bántuk, legalább szabad volt a fürdőszoba. Még egy ideig figyeltük az udvart, de nem volt nagy mozgás, úgyhogy lefeküdtünk.

Írjál mindenképpen, meg küldj képeket az eperkoktélodról!

Kapcsolódó

Még több