Misi, a PEOPLE TEAM színházi táborának tanára mesélt arról, szeretett-e táborozni gyerekkorában, és miért választja nyaranta a PT-t.
Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?
Miért most? Leginkább azért, mert nagyon szerettem eddig is a PT-t, minden évben kicsit más ambíciókkal jövök, másra készülök, jobb akarok lenni, mint előző évben. Tavaly szerintem sikerült jónak lennem, a cél, hogy most még jobb legyek. Miért velük? Mert nagyon megkedveltem a táboroztatók és a táborozók nagy részét. Az összes konfliktus ellenére is. Miért ezt? A színház számomra egy esszencia, amit nagyon szeretek képviselni és átadni másoknak. Szeretek gyerekekkel dolgozni, mert rengeteget kapok tőlük. Miért a PT-ben? Mert a PT egy nagyon jó terep arra, hogy kipróbáljunk dolgokat, kellően szabad és közben mégis biztonságos tér. Meg mert már harmadik éve hívnak, és én szeretem, ha szükség van rám. És ez visszafelé is működik, hiszen szakmai szempontból és az élmények miatt nekem is szükségem van a PT-s hangulatra. Így mindenki jól jár.
A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?
A péksüteményeknél van egy olyan, ami ránézésre sósnak tűnik, aztán beleharap az ember, és váratlanul inkább savanykás-édes, szilvalekváros-diós cucc. Én rendszeresen bedőltem neki, mindig sós dologra vágytam, és beleharapva jöttem rá, hogy ez már megint nem az. Ilyenkor elszomorodtam, de mindig vigasztalt a tudat, hogy úgyis van még sok péksütemény. Egyszer elaludtam reggel, és utolsó pillanatban értem oda reggelizni, akkor is beleharaptam, realizáltam, hogy ez megint az, amit nem szeretek, de nem volt már más. Akkor kicsit szomorú lettem.
Mi volt a legjobb táboros melód?
Őszintén szólva, én a tavaly bevezetett „indián” őrséget bírtam a legjobban. Jól el lehetett lenni, nem volt különösebben stresszes a dolog, napközben amikor ott voltam, alig néhányan voltak csak a környéken, ők is általában a teniszpályára mentek, így a folyamatos figyelem mellett volt tér és lehetőség olvasni vagy zenét hallgatni, én ezekkel rendszeresen éltem, amikor kimentem őrködni. Szerettem az esti programokon beöltözni és csinálni valamit, akár fáraóként, akár polgármesterként, vagy mikor valamelyik héten a tábor végi eredményhirdetésen műsorvezetőként kipróbáltam magam. Ezeket szerettem, jó muri. De a kajáltatást is élveztem, közösségben minden meló sokkal szórakoztatóbb élmény.
Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?
Nincs hiányom semmiben. Épp ez a hihetetlen számomra a PT-ben, hogy egyszerűen mindent meg lehet oldani. Olyan igény, kérés nem volt az elmúlt években, amit ne tudtunk volna valamilyen módon orvosolni. Jutottak eszembe persze pozíciók a táborban, de valahogy mindent sikerül egymás között megoldanunk (például egy hivatásos masszőrről kezdtem el gondolkodni, de rá kellett jönnöm, hogy biztosan van olyan ember, aki hajlandó a hosszú napokban megfáradt testeinket rehabilitálni, ha arra van szükség).
Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…
A PT nekem egy sziget. Kicsit olyan, mint egy távoli civilizáció. Egy hónapig gyakorlatilag maximum az Auchanig megyünk be, de azt is egy békés, csendes, mindentől elzárt úton tesszük. Úgyhogy nekem nem jut eszembe olyan szó vagy kifejezés, amit csak a PT-ben hallhatok, de ezt a „tébolyult nyugalmat” csak itt tudom átélni. Hogy miközben megvan ez a szigetérzésem, hogy egy olyan helyen vagyok, ahol bármit megtehetek, és ez nyugalommal tölt el, közben a téboly szigete is ez, kialvatlansággal, bulizással, beszélgetésekkel… mint egy fesztivál. Egy Sziget Fesztivál. Csak ez Kecskeméten van, és nem zenekarok adják egymásnak a színpadot, hanem élmények követik egymást nap mint nap, óráról órára.
Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!
Nekem a PEOPLE TEAM-es táborozás kimaradt az életemből, amit utólag, látva, hogy mekkora buli ez a tábor, már bánok. Más táborokban vettem részt még gyerekkoromban, innen nekem több a negatív, mint a pozitív élményem sajnos. Nehezen barátkoztam, és ezt a táborokon belül sem sikerült leküzdenem, így általában egyedül próbálkoztam jól érezni magam. Aztán volt olyan tábor, ahonnan rengeteg barátom lett, és közvetetten, de nekik köszönhetem, ahol most vagyok. Ez egy színjátszó tábor volt, ami viszont 16 éves korom körül lett az életem része, így a kisgyerekkorban való táborozás nekem egy távoli, megfoghatatlan élmény maradt.
