Vegán világnap

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Az osztályunkba új lány érkezett. Amikor a szünetben kiosztották a tízórait, ő nem kért a sonkás-tojásos kenyérből, hanem elővette a saját tízóraiját.

– Miért nem eszel belőle? Nagyon finom! – nyújtottam felé a szendvicsemet, hogy legalább kóstolja meg, de ő a fejét ingatta.

– Köszönöm, kedves vagy, de nem eszem húst. – Ezek szerint vegetáriánus, gondoltam, de Panka, így hívják az új lányt, azt mondta, hogy nem, ők vegánok. Eddig azt hittem, hogy az a vegetáriánus rövidítése, de Panka nevetett, és elmagyarázta.

Megtudtam, hogy a vegetáriánus csak húst nem eszik, de ihat tejet, ehet tejterméket vagy tojást is akár. Ők azt nem eszik, amihez egy állatnak meg kellett halnia. A vegánok viszont nem esznek semmiféle állati eredetű ételt. Tojás sem, mert abból kiscsibe lehetett volna, tejet sem, mert azt a tehén adja a bocinak. Azaz kizárólag növényi alapú az étrendjük.

– De akkor mit esztek? – kérdeztem bambán.

– Anyukám erre viccesen azt szokta válaszolni, hogy fénnyel táplálkozunk – kacagott Panka.

– Füvet legeltek és magokat csipegettek?

– Annyira nem állsz messze a valóságtól, mert szoktam búzafűlevet inni, és imádom az olajos magvakat.

– Na, most tényleg! Látom, hogy a szendvicsed is meg van kenve valamivel, van is benne valami. De mi?

– A krém csicseriborsóból készült pástétom, olyasmi, mint a húsevőknek a májkrém. A sajtot tofuval helyettesítjük. És isteni hamis túrógombócot lehet készíteni kölesből. Igazából a húst pótló készítmények is létezek, az öcsém például imádja a szójavirslit meg a gabonakolbászt.

– Miért lesz valaki vegán? Gondolom, te ebbe nőttél bele, de a szüleid biztosan ettek húst, amikor gyerekek voltak.

– Persze. Anya imádta a rántott szeletet, Apa meg a csirkepörköltet. Aztán elkezdte őket foglalkoztatni a környezetvédelem és az állatvédelem. Az a cél, hogy ne zsákmányoljuk ki az állatokat. A vegánok úgy vélik, hogy ez így egészségesebb is, bár sokan győzködnek minket, hogy az embernek húsevő a fogazata, meg fontos az állati fehérje.

– Az én szüleim is azt mondogatják, hogy a hús, a tojás meg a tej kell a szervezetünknek, mert állati fehérje nélkül meghalna az ember.

– Anyukámnak erre is van egy poénos válasza. Az, hogy akkor ő bizonyára halott, mert több mint húsz éve vegán. Komolyan pedig azt mondom erre, hogy mi nagyon tudatosan odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, és ezt kiegészítjük vitaminokkal. Egyébként rengeteg fehérje van például a babban, a lencsében és a borsóban.

– Aki így táplálkozik, az nem fárad el hamar? Apa ács, és húst hússal eszik, hogy bírja a gyűrődést.

– Dehogy! Egyesek szerint persze így képtelenség bírni a fizikai terhelést. Ez hülyeség, mert van egy csomó „ironman” meg ultramaraton-futó, aki vegán.

– Láttam a tévében, amikor vegánok állati vérrel öntöttek le festményeket. Erről mi a véleményed?

– Azt nem szeretem, amikor valaki nagyon harcos vegán, és – mondjuk – gyilkosnak nevezi a húsevőket. De azt sem, amikor valaki meg akar engem téríteni, és elkezdi magyarázni, miért kell a szervezetnek a hús. Mindenki egyen azt, amit akar, ami neki jólesik, és hagyja békén azt, aki másképp táplálkozik.

– Rendben, értem, nem is akarlak megtéríteni, de nekem ez még mindig eléggé extrém.

– Van ennél extrémebb. Egyesek például mézet sem esznek, és bőr- meg gyapjúruhát se vesznek fel, a méhek, a marhák és a birkák iránti tiszteletből. Én, mondjuk, arra odafigyelek, hogy a kozmetikumaim is vegánok legyenek. Rengeteg az illatszeriparban az állatkísérlet, és ezt nem szeretném támogatni.

– Hol szerzitek be ezeket a furcsa alapanyagokat? Falafelt meg humuszt például?

– Manapság a nagyobb élelmiszerboltokban mindenütt van vegánpolc. Mi azonban főleg biopiacon és helyi termelőktől vásárolunk, illetve amit csak lehet, megtermesztünk magunknak.

Panka mondott néhány „fun fact”-et is:

– Tudtad, hogy Leonardo da Vinci és Pitagorasz is vegán volt? Tudtad, hogy Jennifer Lopez és Brad Pitt is vegán? És tudtad, hogy a vegánoknak még világnapjuk is van? Méghozzá november 1-jén!

Eközben elfogytak a szendvicseink. Az én húsosom és az ő vegánja. A beszélgetést azzal akartam befejezni, hogy én azért inkább továbbra is maradnék a hamburgernél. De Pankának erre is volt válasza:

– Egy csomó hamburgeresnél kapható vegán burger is, csak szólok…

Tóth Réka

Kapcsolódó

Még több