Patrik: A vacsora alig megy le a torkomon, pedig egy órával korábban már korgott a gyomrom. Úgy tűnik, mégsem múlt el nyomtalanul a rosszullét. Evés közben hallgatom a többiek fecsegését, például ahogy Iván és Nándi felidézik az iskolai dolgaikat. És bár nem akarom, egy idő után rám terelődik a figyelem. A lányok kezdenek el kérdezgetni, aztán Ivánék is felém fordulnak, így kénytelen vagyok elég sok mindent megosztani magamról. Például azt is, hogy van egy ikertestvérem. Igen, és ő is itt van. Nem, nem sporttáboros. Igen, tényleg robotikás. Tényleg. Igen, tényleg. Nem viccelek. Ott ül a sok srác között. Nem, szerintem sem hasonlítunk. Én ezt nem tudom megítélni, de mindenki azt mondja, hogy szép. Igen, tényleg robotikás. Menő? Fogalmam sincs. Hülye. Nem úgy, okos, de hülye. Igen, mint minden robotikás. Igen, tényleg az… Amikor befejezzük, kicsit úgy érzem magam, mint eretnek az inkvizíció alatt. Szerencsére ezután elterelődik rólam a figyelem, így csak csendben ücsörögve bámulom magam körül az embereket. Mivel azonban a gondolataim folyamatosan visszakanyarodnak a rosszulléteimhez, némi magyarázkodás után felállok az asztaltól, és elindulok a szobám felé. Ideje rákeresnem arra, hogy mi a franc bajom lehet.
Maxi: Vacsora után is együtt maradunk páran, és Éva is csatlakozik hozzánk az írók közt szerzett ismerősével. Aki annak ellenére, hogy nem robotikára jött, meglepően tájékozott a témában. Így odacsapódik Botond és Ákos mellé, és a mesterséges intelligencia és a költészet kapcsolatáról kezdenek dumálni. Amennyiben van olyan. Az egyik oldal szerint természetesen, a másik oldal szerint nem. Bár érdekel a beszélgetésük, az is érdekel, hogy hogyan telt Éva délutánja, így arról kezdem kérdezgetni. Elmeséli, hogy hányan vannak: nem annyian, mint mi, hogy milyenek a többiek: jó fejek, hogy mennyire szimpatikus a témavezető: nagyon, és hogy mit fognak csinálni: írni. Közben megbeszéljük azt is, hogy megnézzük az esti előadást, amit egy matematikus tart majd, és az AI-ről fog szólni. Bár még csak az első nap telt el, ami ráadásul nem is teljes nap, de máris egyre biztosabban érzem, hogy nem volt annyira rossz döntés ez a tábor. Ez olyan hely, ahol végre magam lehetek, és még látszom is.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
