Indulás a témamegbeszélésre – 15. rész

TÁBORNAPLÓ
PEOPLE TEAM tábor

Patrik: Mivel nem akarom, hogy téma legyek, így inkább nem szólok senkinek a társaságból, hanem észrevétlenül hátrálok ki a tömegből. A mosdóhoz érve iszom pár kortyot, aztán a fejem a csap alá nyomom, és addig folyatom rá a hideg vizet, míg meg nem fájdul. Végre újra tudok rendesen lélegezni. Szerencsére mindenki a megnyitón van, így nincs szemtanúja az egyszemélyes előadásomnak. A rosszullét ezután amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik. Támasztom a csempés falat a hátammal, és próbálok nem aggódni amiatt, hogy ebben a hónapban ez a harmadik alkalom.

Mire előkeveredek a mosdóból, a megnyitónak vége, az emberek pedig szétszéledtek. Halványan dereng, hogy a többiek korábban mondtak valamit a témamegbeszélésről, de nem sok fogalmam van arról, hogy az mi, és arról még inkább nincs, hogy hol. Így ténfergek egy kicsit, majd megszólítok egy látszólag nagyon siető lányt, hogy tud-e segíteni. Lefékez mellettem, rám villant egy széles mosolyt, és megkérdezi, hogy milyen táborba jöttem. A válaszomra csak biccent, és végigmér.

– Sejthettem volna – esküszöm, hogy kezdem azt hinni, hogy flörtöl velem.

Mivel nekem eszem ágában sincs reagálni a kacérkodására, csalódottan útba igazít. Pár perce még fulladoztam, ráadásul nekem ennél sokkal több idő kell. Azért rámosolygok, hogy ne tűnjek bunkónak, majd elindulok a megbeszélésre, ami cseppet sem meglepő módon a sportpályáknál van. Mondjuk, ezt magamtól is kitalálhattam volna.

Maxi: A megnyitó után egy darabig egy irányba megyünk Évával, mert az ő témamegbeszélésük és a mienk is ugyanabban az épületben lesz. Ott viszont külön kell válnunk, amit már előre sajnálok.

A megadott teremhez már egyedül érkezem, majd nagy levegőt véve belépek az ajtón. Legalább tíz szempár fordul felém, és igen, nincs köztük egy lány sem. Csalódottan köszönök, a fiúk meg elkapják rólam a tekintetüket. Nem azért vagyok csalódott, mert csak lányokkal vagyok hajlandó barátkozni, hanem azért, mert az a tapasztalatom, hogy a robotikán általában sokkal több fiú van, mint lány, akik ráadásul elég zárkózottak, így nehéz megtalálni velük a közös hangot.

Ez van, ezt kell szeretni alapon megvonom a vállam, és belépek a terembe. A robotika miatt jöttem ide, beszélgetni meg majd legfeljebb Évával fogok.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.


Kapcsolódó

A sorozat többi része

PEOPLE TEAM tábor

Este a táborban – 42. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Magamban elképzelem, ahogy Lalival ketten eltöltjük a hetet, de még nem érek a gondolat végére sem, amikor Ivánék megállnak mellettünk. – Jössz az előadásra? – kérdezi meg a szobatársam,…
PEOPLE TEAM tábor

Jó társaság – 41. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Hajni ámulva néz rám egy darabig, majd hirtelen felpattan. – Akkor én most – kezd hátrálni –, én most lelépek. Majd tényleg így tesz, anélkül, hogy visszanézne. Ezúttal Lalin…
PEOPLE TEAM tábor

Vacsora után – 40. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem tudom, hogy minek a hatására, de kétszer annyit vacsorázok, mint általában. Lali mellettem marad a nővérével együtt, mert abban maradtunk, hogy majd evés után beszélgetünk. Velem ellentétben ők…
PEOPLE TEAM tábor

Vacsora – 39. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá. Nándi még mindig a trambulinon pattog, Iván pedig telefonál – gondolom, Ivett-tel –, amikor visszaérek…
PEOPLE TEAM tábor

Vissza a többiekhez – 38. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Amikor Maxi az órájára pillant, akkor jövök rá, hogy az indokoltnál sokkal tovább maradtam távol a többiektől. Azt fogják hinni, hogy valami komoly nyavalyám van, olyan, amit senki nem…
PEOPLE TEAM tábor

Hová tűntünk? – 37. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem tudom, mióta ülhetünk Maxival a földön, és öleljük egymást abban a kitekert pózban, de érzem, hogy kezd nagyon kényelmetlenné válni a helyzet. Hirtelen egy hang szólal meg a…
PEOPLE TEAM tábor

Más vagyok, mint hittem – 36. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy hozzáérek az arcához, a könnyei még jobban megerednek. – Mi a fene bajod van? – már…
PEOPLE TEAM tábor

Patrik és Maxi – 33. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A következő fél óra nagyjából eseménytelenül telik, attól az apró momentumtól eltekintve, amikor Nándi majdnem kitöri a nyakát. Ijesztően nagyot esik, annyira, hogy mindannyian egyszerre pattanunk fel a fűből,…
PEOPLE TEAM tábor

Más, mint hittem – 35. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy megöleltük-e egymást valaha. Iszom pár kortyot a vízből, majd a homlokomhoz szorítom a…

This will close in 21 seconds