Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a korábbinál is nagyobb tömeg közeledik felénk.
– Megjöttek a buszok – állapítja meg Klaudia, Iván osztálytársának a barátnőjének a barátnője. Egyébként Iván haverját Nándinak, a csaját pedig Amirának hívják. És az is kiderült, hogy Klaudia és Amira már voltak korábban is ebben a kecskeméti táborban, ezért ilyen jól informáltak. Bár tudok róla, hogy a létszám ötszáz fő turnusonként, azért az gondolatban igencsak másként hangzik, mint a valóságban. Nagyon sokan leszünk, ahogy megérkeznek Pestről azok, akik ezt a közlekedési formát választották. És nyilvánvalóan nem mindenki onnan jött. Mivel a tömeg pillanatok alatt elég nagy lesz, mi meg már amúgy is befejeztük a kajálást, úgy döntünk, hogy arrébb, a focipálya melletti füves részen táborozunk le inkább.
A tábornyitóig és az azt követő témamegbeszélésig még van egy óránk, így csak addig vesszük sietősre, amíg kijutunk az érkezők tömegéből, majd onnan átváltunk sétára. Iván kicsit lemaradva telefonál. A remek alkalmazkodóképességemről tesz tanúbizonyságot, hogy már fel sem vonom a szemöldököm, amikor megcsörren a telefonja.
Maxi: Éva befejezi az evést – ami egyébként rengeteg zöldségből áll –, majd meglepetten körülnéz.
– Elég sokan lettek – jegyzi meg, majd visszapillant rám. – Nem megyünk valami nyugisabb helyre? Magamban vigyorogva bólogatok, mert tényleg nagyon örülök, hogy találtam valakit, aki látszólag képes összetett mondatokban beszélni, és még szóba is áll velem.
– Menjünk – állok fel az asztaltól, és felveszem a kulacsomat és az összegyűrt szalvétámat.
Céltalanul indulunk el, kerülgetve a bőröndös és hátizsákos embereket. Olvastam róla, hogy nagy a tábor, lelkiekben igyekeztem is felkészülni rá, most mégis megkönnyebbülök, amikor egy majdnem teljesen üres, füves területhez érünk. Az átellenes sarokban ül a tesóm a sleppjével, igyekszem észrevétlenül minél messzebb kormányozni tőlük Évit. Miközben leülünk egy fa árnyékába, az írásról kezdem faggatni. Tőlem igen távol áll, egy hülye iskolai fogalmazással a világból is ki lehetne kergetni. Viszont érdekel, hogy miért ír valaki bármit, ami nem kód. Hiszen ezt ma már megcsinálja helyettünk a mesterséges intelligencia, nem? Persze nem megyek bele ennyire a témába, nem akarom elriasztani az egyetlen embert, aki önként választotta a társaságomat. Így inkább hagyom, hogy ő beszéljen.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
