Ötszáz ember, az ötszáz ember – 11. rész

TÁBORNAPLÓ
PEOPLE TEAM tábor

Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a korábbinál is nagyobb tömeg közeledik felénk.

– Megjöttek a buszok – állapítja meg Klaudia, Iván osztálytársának a barátnőjének a barátnője. Egyébként Iván haverját Nándinak, a csaját pedig Amirának hívják. És az is kiderült, hogy Klaudia és Amira már voltak korábban is ebben a kecskeméti táborban, ezért ilyen jól informáltak. Bár tudok róla, hogy a létszám ötszáz fő turnusonként, azért az gondolatban igencsak másként hangzik, mint a valóságban. Nagyon sokan leszünk, ahogy megérkeznek Pestről azok, akik ezt a közlekedési formát választották. És nyilvánvalóan nem mindenki onnan jött. Mivel a tömeg pillanatok alatt elég nagy lesz, mi meg már amúgy is befejeztük a kajálást, úgy döntünk, hogy arrébb, a focipálya melletti füves részen táborozunk le inkább.

A tábornyitóig és az azt követő témamegbeszélésig még van egy óránk, így csak addig vesszük sietősre, amíg kijutunk az érkezők tömegéből, majd onnan átváltunk sétára. Iván kicsit lemaradva telefonál. A remek alkalmazkodóképességemről tesz tanúbizonyságot, hogy már fel sem vonom a szemöldököm, amikor megcsörren a telefonja.

Maxi: Éva befejezi az evést – ami egyébként rengeteg zöldségből áll –, majd meglepetten körülnéz.

– Elég sokan lettek – jegyzi meg, majd visszapillant rám. – Nem megyünk valami nyugisabb helyre? Magamban vigyorogva bólogatok, mert tényleg nagyon örülök, hogy találtam valakit, aki látszólag képes összetett mondatokban beszélni, és még szóba is áll velem.

– Menjünk – állok fel az asztaltól, és felveszem a kulacsomat és az összegyűrt szalvétámat.

Céltalanul indulunk el, kerülgetve a bőröndös és hátizsákos embereket. Olvastam róla, hogy nagy a tábor, lelkiekben igyekeztem is felkészülni rá, most mégis megkönnyebbülök, amikor egy majdnem teljesen üres, füves területhez érünk. Az átellenes sarokban ül a tesóm a sleppjével, igyekszem észrevétlenül minél messzebb kormányozni tőlük Évit. Miközben leülünk egy fa árnyékába, az írásról kezdem faggatni. Tőlem igen távol áll, egy hülye iskolai fogalmazással a világból is ki lehetne kergetni. Viszont érdekel, hogy miért ír valaki bármit, ami nem kód. Hiszen ezt ma már megcsinálja helyettünk a mesterséges intelligencia, nem? Persze nem megyek bele ennyire a témába, nem akarom elriasztani az egyetlen embert, aki önként választotta a társaságomat. Így inkább hagyom, hogy ő beszéljen.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.


Kapcsolódó

A sorozat többi része

PEOPLE TEAM tábor

Vacsora után – 40. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem tudom, hogy minek a hatására, de kétszer annyit vacsorázok, mint általában. Lali mellettem marad a nővérével együtt, mert abban maradtunk, hogy majd evés után beszélgetünk. Velem ellentétben ők…
PEOPLE TEAM tábor

Vacsora – 39. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá. Nándi még mindig a trambulinon pattog, Iván pedig telefonál – gondolom, Ivett-tel –, amikor visszaérek…
PEOPLE TEAM tábor

Vissza a többiekhez – 38. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Amikor Maxi az órájára pillant, akkor jövök rá, hogy az indokoltnál sokkal tovább maradtam távol a többiektől. Azt fogják hinni, hogy valami komoly nyavalyám van, olyan, amit senki nem…
PEOPLE TEAM tábor

Hová tűntünk? – 37. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem tudom, mióta ülhetünk Maxival a földön, és öleljük egymást abban a kitekert pózban, de érzem, hogy kezd nagyon kényelmetlenné válni a helyzet. Hirtelen egy hang szólal meg a…
PEOPLE TEAM tábor

Más vagyok, mint hittem – 36. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy hozzáérek az arcához, a könnyei még jobban megerednek. – Mi a fene bajod van? – már…
PEOPLE TEAM tábor

Patrik és Maxi – 33. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A következő fél óra nagyjából eseménytelenül telik, attól az apró momentumtól eltekintve, amikor Nándi majdnem kitöri a nyakát. Ijesztően nagyot esik, annyira, hogy mindannyian egyszerre pattanunk fel a fűből,…
PEOPLE TEAM tábor

Más, mint hittem – 35. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy megöleltük-e egymást valaha. Iszom pár kortyot a vízből, majd a homlokomhoz szorítom a…
PEOPLE TEAM tábor

A testvérem – 34. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Maxi szemében őszinte aggodalmat látok, amiből rögtön sejtem, hogy tényleg szarul nézhetek ki. – Nyugi – suttogom rekedten –, megmaradok. A hangomtól még idegesebb lesz. – Mi van veled?…
PEOPLE TEAM tábor

Mit csináljunk? – 32. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Miután a koncert véget ér, rögtön előkerül az És most mit csináljunk? kérdés. Nekem tulajdonképpen mindegy, amúgy is csak sodródom. Szívem szerint visszamennék a szobámba, és ledőlnék az ágyra,…

This will close in 21 seconds