Sorry, hogy ilyenekkel…

PT-MESÉK
PEOPLE TEAM tábor

…zavarom az operatív beszélgetést, de a csillagászprogram alatti hullócsillagot rögzítette a magyar meteorkamera-rendszer. Még nem számoltuk ki, hova esett.

Július 27. 3:48:23

Nagy szerencse, hogy a csillaghullás még a bődületes vihar előtt következett be. De kezdem az elején: a tudóstáborosaimmal megbeszéltük, hogy este 10-kor találkozunk a focipályán. Mondtam, hogy öltözzenek melegen, mert hűvös lehet az éjszaka. Néhány kissrác halálosan komolyan vette az intelmemet. Teljes túrafelszerelésben, hálózsákokkal és háromnapi hideg élelemmel megrakodva érkeztek a megbeszélt helyre.

Megjelent egy csapat kamasz is, akik nem tartoztak a természetudományos csoportba, viszont hallották, hogy elbliccelhető a takarodó. Nem küldtem vissza senkit. Így legalább a nagyfiúk segítenek húzni a kiskocsit, amellyel a 40 kilós távcsövet szállítottuk. Letelepedtünk a mezőn. Elkezdtem mesélni a szabad szemmel látható égitestekről. Mindegyikről van egy sztorim. Pont egy Star Wars-os történetnél tartottam, amikor megláttuk a hullócsillagot. „Kívánjatok valamit!” – kiáltottam el magam nem túl tudományosan. Erre még a folyton vihogó tinilányok is felkapták a fejüket. Láttam, ahogy gyorsan elmormolnak néhány mondatot.

Alig néhányan tudtak belekukkantani a távcsőbe, amikor feltámadt a szél, és egyre nagyobb lökésekkel kezdte forgatni a homokot. Felesleges is lett volna az eget vizslatni, hiszen pillanatok alatt vastag felhőtakaró borította be a csillagokat. Ekkor mondtam azt, hogy indulás. A távcsövet bebugyoláltuk néhány vastag szemeteszsákba, nehogy víz érje. Sietnünk kellett, nehogy a nyílt terepen csapjon le ránk a vihar. A kamasz fiúk felkapták a kicsiket, hogy gyorsabban haladjunk. A versenyfutás az idővel csak féleredményt hozott, alaposan bőrig ázott mindenki, de a távcső megmenekült! És a kívánságok is biztosan teljesültek, hiszen felvétel bizonyítja a csillaghullást.

Holnap kiszámoljuk, hova eshetett.

Kapcsolódó

Még több