Patrik: Nem tudom, hogy minek a hatására, de kétszer annyit vacsorázok, mint általában. Lali mellettem marad a nővérével együtt, mert abban maradtunk, hogy majd evés után beszélgetünk. Velem ellentétben ők nem sokat esznek, Lali láthatóan feszeng, Hajni pedig ideges. A társaság többi tagjára nem ragad át a hangulatuk, még mindig Nándi eséseit cikizik, amikről, úgy látszik, – egy kivételével – lemaradtam. Nándi egy ideig velük nevet, aztán egyre ingerültebb lesz, majd eljutnak odáig a csevejben, hogy vacsora után visszamennek, és Iván bebizonyíthatja, hogy ő jobban csinálja. Mondjuk, ennél a mondatnál Nándi kihívóan körbenéz, de én passzolom a lehetőséget. Semmi kedvem…
“” kifejezésre történő keresés eredménye
Vacsora – 39. rész
Patrik: Természetesen mindenkinek szemet szúr, hogy egy órára eltűntem. De csak a lányok teszik szóvá. Nándi még mindig a trambulinon pattog, Iván pedig telefonál – gondolom, Ivett-tel –, amikor visszaérek a többiekhez. Viszont Hajni és Klaudia is azonnal rákérdez, hogy merre jártam. Maxi tudtán kívül ismét segít, mivel még mindig a kezemben szorongatom annak a csokinak a papírját, amit tőle kaptam. Bizonyítékként fel is mutatom. – Leesett a vércukrom a mosdóba menet. Beugrottam egy csokiért – válaszolom tettetett könnyedséggel, majd lehuppanok a fűbe Lali mellé, aki azóta is a füvet tépkedi. – Egy csokit én is ennék – mászik le…
Vissza a többiekhez – 38. rész
Patrik: Amikor Maxi az órájára pillant, akkor jövök rá, hogy az indokoltnál sokkal tovább maradtam távol a többiektől. Azt fogják hinni, hogy valami komoly nyavalyám van, olyan, amit senki nem szeretne elkapni. Ugyan nem lepra, de mégis úgy fognak kerülni, mintha az lenne. Maxira nézek, ő rám, és egyszerre mondjuk ki: – Nem fogják tudni, hova tűntünk – ezen elröhögjük magunkat. Furcsa nap ez. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Eddig maximum az autóban ültünk együtt, ha muszáj volt. – Mit fogsz csinálni? – kérdezi a húgom, miközben elkomolyodik az arca. – Ha bármi van, ígérd meg, hogy szólsz! – Hogy érted,…
Hová tűntünk? – 37. rész
Patrik: Nem tudom, mióta ülhetünk Maxival a földön, és öleljük egymást abban a kitekert pózban, de érzem, hogy kezd nagyon kényelmetlenné válni a helyzet. Hirtelen egy hang szólal meg a fejünk fölött. – Nem láttátok a cilinderemet? – kérdezi a kis krapek, és várakozóan néz ránk. Maxi felkapja a fejét, amivel sikeresen lezúzza az államat annyira, hogy csillagokat látok. Mire összeszedjük magunkat, a kölyök már nincs sehol. Viszont ettől rögtön eszembe jut az, hogy bármikor jöhet erre valaki, és igazából az a csoda, hogy eddig senki nem figyelt fel ránk. Meg az is eszembe jut, hogy nem ártana kicsit rendbe…
Vissza szeretném adni, amit kaptam
Már amikor először táboroztatott, akkor olyan visszajelzést kapott Marcell a diákoktól, amely megerősítette abban, hogy itt a helye, a PEOPLE TEAM kecskeméti táborában. Vele beszélgettünk a PT-ről. Mesélj el egy számodra különleges tábori történetet! Számomra a legkülönlegesebb eset táboroztatóként történt, amikor több diákom is hálás köszönettel búcsúzott tőlem szombaton, és mondták, hogy sokkal jobb tanár vagyok annál, mint akivel az előző táborukban voltak. Ez volt a legelső táboroztatói hetem, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ilyen pozitív visszajelzést kaptam a diákjaimtól. A megannyi tábori impulzus mellett ez a másik, ami kifejezetten megragadt bennem, és szerintem életem végéig emlékezni fogok…
Más vagyok, mint hittem – 36. rész
Patrik: Letörlöm Maxi könnyeit. Kicsit hátrahőköl, de azután hagyja. Bár sok haszna nincs, ahogy hozzáérek az arcához, a könnyei még jobban megerednek. – Mi a fene bajod van? – már nem kiabál, már csak szipog, azt is alig érthetően. Nem akarom húzni az idegeit, hiszen hozott nekem csokit meg vizet, és az is látszik, hogy valóban aggódik. Viszont beszélni sem annyira könnyű. Főleg erről. Főleg vele. – Megkapom a csokit? – kérdezem jobb ötlet híján, mert azzal is időt nyerhetek. – Nem – duzzog Maxi. – Ha nem a vércukrodra kell, akkor nem. – Mit hoztál? – próbálom meglesni az…
Patrik és Maxi – 33. rész
Patrik: A következő fél óra nagyjából eseménytelenül telik, attól az apró momentumtól eltekintve, amikor Nándi majdnem kitöri a nyakát. Ijesztően nagyot esik, annyira, hogy mindannyian egyszerre pattanunk fel a fűből, ahol egyébként ücsörgünk. De szerencsére Nándi azonnal feláll, röhögve megmozgatja a végtagjait, a nyakát, majd újra ugrálni kezd. – Te hülye vagy, ember – legyint Iván, majd felveszi a csörgő telefonját, és beszélgetésbe kezd Ivett-tel. Mellettem, úgy tűnik, a lányok is elásták a csatabárdot, Klaudia és Hajni beszélgetnek. Amira néha odakiált valamit Nándinak, hogy hogyan próbálja meg az ugrást, de egyébként ő is a lányokra figyel. Kellemes délután. Csak én…
Végtelen energia van itt
Barni egész évben a nyári szünetet várja. Miért? Mert akkor zajlanak a PT-tábor különböző szekciófoglalkozásai Kecskeméten! Barni kismókusként kezdte, de most már robotikát tanít – és a zöldeknek szurkol. Milyen állat szeretnél lenni, és miért? Nemrég fejeztem be a Dűne-sorozat első könyvét, így még annak lázában égve egyértelműen arrakisi homokféreg lennék. Nagy, félelmetes, szabadjára járhatja a sivatagot, ugyanakkor fontos része a bolygónak, és ráadásul nagyon menő. Nem feltétlenül a táborban, de mi volt az a jelmez, amit legutoljára viseltél? A jelmezbe öltözés nem áll hozzám közel, nem is emlékszem a legutolsó beöltözésemre, de tudok olyan helyzetet mondani, ahol szívesen lettem…
Más, mint hittem – 35. rész
Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy megöleltük-e egymást valaha. Iszom pár kortyot a vízből, majd a homlokomhoz szorítom a párás flakont. Behunyt szemmel ülök, hátamat a falnak vetve, és bár már nem érek a húgomhoz, de tudom, hogy ott van mellettem, és nagyon jólesik a tudat. Meg meg is döbbent. – Minek a csoki? – kérdezem pár perc hallgatás után. – Azt hittem, leesett a vércukrod – von vállat Maxi, amikor rápillantok. – Nincs baj a vércukrommal – mormolom, és próbálom kerülni a tekintetét. Megint hallgatunk. – Az jó…
Tök jó buli a tábor
Viki mókusnak jelentkezett a PEOPLE TEAM táborába, amelyről nagyon sokat hallott. Természetesen csak jókat – a PT-t kicsik és nagyok is imádják. Mesélj el egy számodra különleges tábori történetet! Egyszer részt vettem egy régésztáborban, amiben nincs túl sok különlegesség, de nekem szimplán sokat jelentett. Különböző cserépdarabokat ástunk ki a homokból, és mi állítottuk össze az edényeket, mint a régészek. Semmi extra, de tök jó élmény volt a barátaimmal. Mit mondana rólad valaki, aki nem kedvel? Amennyiben ez neked is probléma, hogyan találtok rá megoldást? Valószínűleg olyasmit, hogy túlzottan makacs vagyok, vagy pedig azt, hogy sokat beszélek. Először próbálnék beszélni az illetővel arról, hogy…