Patrik: Éva, így hívják. Nem ismerek senkit a korosztályomból, akinek ez lenne a neve. Itt tartunk a beszélgetésben, amikor a mosdóból kilép egy lány, végigmér engem, majd Évához fordulva megkérdezi, hogy mehetnek-e? Éva bólint, majd rám mosolyog.
– Szia, Patrik – mondja, én meg elolvadok a hangjától. Annyira, hogy visszaköszönni is elfelejtek. Csak akkor jut eszembe, amikor eltűnnek a kijárat irányában. Ezek után már valóban nem sok kedvem van megkeresni a többieket, de mégis így teszek. Az előadás véget ért, mindenki számára eljött a takarodó ideje, így a tömeg pont ellentétesen mozog, mint én. Pár lépés után kiszúrom Ivánt, mivel kimagaslik az emberek közül, ráadásul nagy hangon telefonál. Na vajon kivel? Megvárom, amíg mellém érnek, majd együtt elindulunk a szobák felé. Nándi érzékeny búcsút vesz Amirától, de közben a táboroztatók, azaz ahogy itt nevezik őket, a mókusok már terelgetnek is mindenkit a kijelölt lakhelye felé. Iván is abbahagyja a csacsogást, amikor belépünk az épületbe. Majd váratlanul felém fordul, és megkérdezi:
– Veled minden rendben, haver?
Reflexből jön a számra az igen, aztán azonnal követi egy nem is. Elegem van az állandó ködösítésből.
Maxi: Ákossal megiszunk egy üdítőt. Valahol menet közben megtalálom a hangomat és az agyam jobbik felét is, így egész normális társalgást folytatunk. Persze ebben az is közrejátszik, hogy a robotika a téma, az meg sokkal inkább érthető dolog, mint az, amiket pár perccel ezelőtt éreztem. Egészen takarodóig beszélgetünk a hangárban, és csak akkor indulunk el a szobáink felé, amikor noszogatni kezdenek minket is a táboroztatók.
A szobám felé lépkedve valami furcsa érzés motoszkál benne, olyan, mint amikor az ember tudja, hogy elfelejtett valamit, csak azt nem, hogy mit. Egészen addig nem jövök rá, hogy mit, amíg be nem nyitok az üres szobába. Akkor esik le, hogy még mindig nem találkoztam a szobatársammal. Nem vagyok abban biztos, hogy csalódott vagyok-e, hogy ezúttal sem fogok. A szoba ugyanis még akkor is teljesen üres, amikor végzek a zuhanyzással és a fogmosással, és még akkor is, amikor az ágyban fekve olvasgatok legalább fél órán át. A bőrönd – ami nem az enyém – kinyitva, és pár ruha az ágyon hever, amik reggel még biztosan nem voltak ott. Lehet, hogy egy illuzionistával osztom meg a szobám? Ha igen, akkor nagyon tehetséges az illető.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
