Reggeli – 23. rész

TÁBORNAPLÓ
PEOPLE TEAM tábor

Patrik: Nehezen kezdek bele a beszédbe, és még menet közben is hezitálok, hogy mennyit mondjak el. Nem tudom, hogy be akarom-e avatni Ivánt, és abban sem vagyok biztos, hogy mennyire akar ő belemerülni a témába.

Nem éreztem jól magam – csúszik ki végül hosszas hallgatás után a számon, ami, lássuk be, elég idióta kezdés.

– Mármint? – kérdez vissza, és egyértelmű, hogy arra gondol, hogy mit értek ez alatt.

– Fizikailag – bököm ki némi töprengés után. Aztán minden mindegy alapon elmondom a tegnapi tüneteimet, az előzményeket és a következtetéseket.

– Hát ez nem hangzik túl jól – ismeri be, miután végighallgatja a hadarásomat. – És mit lehet ezzel kezdeni?

– Nem tudom, de nem is akarok vele egyelőre foglalkozni. Hátha nem lesz több ilyen – próbálom lezárni a témát, mert egyre kellemetlenebbül érzem magam. Ivánon látszik, hogy nem nagyon hiszi – ahogy a szívem mélyén én sem –, de nyaggatni sem akar, így feláll, és nyújtja a kezét, hogy felhúzzon engem is, miközben csak annyit mond, hogy menjünk reggelizni. Jó ötlet, éhen halok.

Maxi: Miközben öltözködöm, kopogás hallatszik, majd Éva dugja be a fejét az ajtón.

– Szia – üdvözlöm lelkesen, ő meg körülnézve annyit kérdez csak csodálkozva, hogy egyedül vagyok-e. Gyorsan tájékoztatom a láthatatlan szobatársamról, majd felkapva a kulacsomat és zsebre vágva a telefonomat megállok mellette.

– Mehetünk – mondom, mire bólint, és elindulunk reggelizni. A hangárban még elég nagy a tumultus, ennek ellenére könnyen találunk szabad asztalt, ahova leülhetünk a választott péksütijeinkkel. Fokozatosan oszlik a tömeg, hiszen elég késő van már, nemsokára kezdődnek a foglalkozások. Megpillantom az öcsémet, aki akkor ül le a haverjával a mellettünk lévő asztalhoz, amikor az elsőt harapom a kakaós csigámba. Nem köszönünk egymásnak, de lehet valami furcsa a helyzetben, mert Éva kíváncsian oldalra pislog, majd vissza rám, és azt kérdezi:

– Ismered őket?

– A tesóm – válaszolom kelletlenül. Éva pedig van annyira intelligens, hogy nem kérdezget tovább, sőt még azt sem kérdezi meg, hogy pontosan melyikükre is gondolok. Én meg hálás vagyok azért, hogy nem kell Patrikkal foglalkoznom, így a barátnőm szobatársára terelem a szót. Kiderül, hogy neki valóban van, látta, és beszélt is már vele. Lucának hívják, és – mint Éva – ő is írótáboros. Akkor csak nekem jutott láthatatlan.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.


Kapcsolódó

A sorozat többi része

PEOPLE TEAM tábor

Délutáni koncert – 31. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Hajnival és a kicsit lemaradó testvérével, Lalival kiegészülve indulunk el a koncert irányába, mivel ebben egyeztünk meg délutáni program gyanánt. Nekem, mondjuk, sok közöm nincs a zenéhez, de mindegy,…
PEOPLE TEAM tábor

Előttünk a délután – 30. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Hajni az ebéd alatt is velünk marad, és sokkal kedvesebb, mint azt gondoltam volna. Nagyon könnyen el tudok vele beszélgeti. Ebben annak is szerepe van, hogy rengeteget kérdez, és…
PEOPLE TEAM tábor

Menjünk ebédelni! – 29. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A félbeszakadt röplabdameccs után már nem marad annyi időnk, hogy bármi másba belekezdjünk. Nándi felpattan egy trambulinra, de mindenki más inkább csak úgy tesz, mintha csinálna valamit. Hajni ott…
PEOPLE TEAM tábor

Akkor vágjunk bele! – 28. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Alig kapok levegőt, amikor a szünet után felállunk a lányokkal szembe a röplabdapályára. Ezúttal azonban semmiféle olyan problémám nincs, ami nem érint másokat. Legalább ezer fok van, és egy…
PEOPLE TEAM tábor

Szünet – 27. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A meccs előtt van egy félórás szünetünk. Az árnyékba húzódunk, mert bár még csak tíz óra van, pokolian éget a nap. A csapatok könnyen kialakulnak, mivel Nándi bekiabálja, hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Jó kis csapat – 26. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A páros bemelegítés – a közös gyakorlatok után – mindenféle játékokból áll. Hol a labdát kell megszereznünk egymástól, hol ugyanazt kiütnünk egymás hóna alól. Mivel nem minden párosnál kiegyenlítettek…
PEOPLE TEAM tábor

Az első témafoglalkozás – 25. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: A témavezetők egy cseppet sem örülnek a késésnek, főleg, hogy tegnap direkt a lelkünkre kötötték, hogy mindenki érjen oda időben. Iván nem veszi magára a dolgot, csak mosolyogva elnézést…
PEOPLE TEAM tábor

Milyen egy jó szobatárs? – 22. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Reggel valami különös zajra riadok fel. Az első pillanatban fogalmam sincs, hogy hol vagyok, aztán lassan kezd beugrani a tegnapi nap és vele együtt a rosszulléteim. De nem bambulhatok…
PEOPLE TEAM tábor

Az első este – 21. rész

TÁBORNAPLÓ
Patrik: Az Ivánnal közös szobámig menet szinte senkivel nem találkozom az épületben. Nem meglepő, még mindenki javában szórakozik, csak én vonulok félre, hogy arról olvasgassak, hogy mi a franc bajom…

This will close in 21 seconds