Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit kérdez, hogy Ivett? Iván összehúzott szemöldökkel ránéz, majd elröhögi magát, és megvonja a vállát.
– Ivett kicsit féltékeny – fordul felém nevetve Nándi.
– Már volt szerencsém, engem is leellenőrzött – ismerem be, majd igyekszem rövidre zárni a témát, mert semmiképp nem akarok rossz ponttal indítani Ivánnál, hiszen vele fogok egy szobában lakni egy hétig. A lányok nem veszik a lapot, úgy tűnik, mindenkinek van Ivettről valamilyen sztorija. Mondjuk, az is igaz, hogy Ivánt látszólag egyáltalán nem zavarja, hogy a barátnője van terítéken, csak bólogat meg nevet minden történeten. Aztán ő is belekezd egybe:
– És az milyen volt, amikor anyámat hívta fel, hogy leellenőrizze, hogy tényleg vele mentem-e bevásárolni? – kérdezi, majd a fűben hanyatt dőlve röhögni kezd. – Anyám meg csinált egy képet, ahogy állunk a boltban a húspult előtt, és átküldte Ivettnek. – A többiek vihognak, csak én érzem magam zavarban. Nekem az idegeimre menne egy olyan lány, aki ennyire bizalmatlan, a szobatársam meg csak nevet rajta. Szerencsére miután kiveséztük a témát, a sportról kezdünk beszélgetni. Mert abban legalább egyezik a véleményünk, ugyanis nem véletlenül választottuk pont ezt a tábort.
Maxi: Hallgatom Évát, ahogy a kedvenc költőiről beszél, és megdöbbent azzal, hogy mennyire lelkesedik egy ennyire nem egzakt dologért. Tudománynak eddig nem szívesen neveztem, de talán majd Éva meggyőz arról, hogy az. Számomra az irodalom az a tantárgy, ami leginkább értelmetlen, így általában a bizonyítványomban a jók és jelesek között mindig megtalálható egy kegyelemkettes. A nyelvtannal már nincs akkora problémám, ott vannak szabályok. Viszont irodalomból egyedül a verslábak tudtak lekötni, de azok is csak rövid ideig.
– Most te mesélj a robotikáról – kéri Éva, én meg rájövök, hogy gondolatban szokás szerint elkalandoztam. Valószínű, hogy nem most leszek meggyőzve irodalomügyben, mivel nagyjából semmit nem hallottam abból, amit az új ismerősöm mesélt. Igyekszem ezt leplezni, és nagy vonalakban beszélni kezdek a robotikáról. Aztán a nagy vonalakból egyre kisebbek lesznek, és azt veszem észre, hogy az izgalomtól feltérdelve hadonászok Éva orra előtt, miközben azt ecsetelem, hogy miért ebben van a jövő. Meg egyébként úgy minden. Éva mosolyogva figyel, én meg elszégyellem magam, amiért utálom a költészetet.
– Mondj még valamit a versekről! – kérem visszaülve a fűbe, és ezúttal megpróbálok összpontosítani.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
