A mindennapokban egyetemi hallgató, nyáron pedig táboroztat. Levi a PEOPLE TEAM kecskeméti táborának egyik tanára – ismerjétek meg őt!
Mutatkozz be, kérlek!
Szűcsi Levente Csanád, azaz Levi vagyok, 20 éves, jelenleg a Corvinus Egyetem hallgatója. Kisiskolás korom óta szerelmes vagyok a nyári táborokba, a hangulat, az élmények és a szerzett barátok miatt. Először 14 évesen voltam csapatkapitány („kistanár”) egy Erzsébet-táborban. Azóta pedig nem telt el nyár számomra tábori jelenlét nélkül, legyen szó Erzsébet-táborról, tánctáborról, gimis gólyatáborról vagy a PEOPLE TEAM szuper nyári táboráról. Imádok biciklizni és táncolni, vagy egy jót beszélgetni, úgyhogy bátran gyertek oda hozzám! Pacsi!
Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?
Eddig is jól működött, ezután is remélem, hogy gyümölcsöző együttműködés lesz. A gyerekek, a táborok, a hangulat és maga a tanítás is nekem picit szívügyem (sokszor el is gondolkodom, hogy pályát tévesztettem-e). Nagyon imádom a légkört, a táborozói társaságot is, év közben is volt, hogy összefutottunk többen (akár direkt, akár véletlenül) egy beszélgetésre, koncertre vagy bármire. Sajnos az idei nyaram nagyon tele van már pakolva programokkal, így csak az első hetet tudom 100%-ban vállalni, de nem vagyok telhetetlen, 1 hét is a PT-ben egy hatalmas fesztivál.
Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?
Természetesen. Az első tanárságom előtt nagyon stresszeltem, hogy mindent tökéletesen csináljak. Én úgy próbáltam meg kezelni, hogy előző évi tanárokat, illetve az előző turnusban tevékenykedő tanárokat kérdezgettem a tapasztalataikról, tippjeikről, hogy 100%-ban felkészültnek érezzem magam. Persze később rá kellett jöjjek, hogy sohasem lehet teljes mértékben felkészülni, nagyon sokat kell ellenben improvizálni, ebbe pedig gyorsan beleszoktam.
A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?
Általánosságban a legfurább kajálás nekem mindig az, amikor nem kajálok, vagy mert nincs rá időm, vagy mert étvágyam nincs. A táborban viszont csak egy szó cseng folyamatosan a fülemben: Soba, Soba, Soba, egyszer leves, máskor tészta. Nem maga a kaja a fura, egyszer-egyszer év közben is eszem ilyeneket a koliban egyetemen. De mikor már 2 napja 5-6 különböző étkezésre csak azt ettem, olyankor azért fura.
Mi volt a legdurvább táboros melód?
Az utolsó napi elpakolás. Fizikailag is fárasztó és sok meló, de nem teljesíthetetlen azért. Viszont ami miatt mégis a legnehezebb, hogy szomorkás hangulatban telik. Kiürül a tábor, csendesebb a légkör, mindenki érzi, hogy valami nagy dolog most egy időre véget ér. És mindez azok után, hogy aznap délelőtt vettünk könnyes búcsút a lurkóktól.
Mi volt a legjobb táboros melód?
Nehéz kiemelni egyet, hiszen bárhova megyek a táborban, és bármit csinálok, azt barátok társaságában teszem. Ha mégis ki kellene egyet emelni, akkor azok a csapatösszerázós/csapatversenyes programok. Ilyenkor egy igazából leírhatatlan érzés fog el, amikor mindenki eggyé válik a csapatban, hogy közösen küzdjünk valamiért, vagy éppen bulizzunk/táncoljunk/énekeljünk egy hatalmasat. Ahogy ezeket a sorokat is írom, a libabőr fog el.
Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?
Olyat tudok képzelni, hogy a tanárok mellé, akik egyedül vannak adott esetben sok gyerkőccel, egy-egy kistanárt/kismókust beosztásban melléjük rendelni, aki bármikor ki tudja őket segíteni.
Mit irigyelsz a táborozóktól?
A gondtalanságot és a szabadságot. Az egész tábor értük van, mindenki azért dolgozik, hogy egy szuper programokkal, élményekkel teli táborban lehessenek. Az ő dolguk mindössze annyi, hogy eldöntsék, melyik szekcióban tennék ezt szívesen.
Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…
Emlékszem, az elején azért gondban voltam néha az elnevezésekkel. A tapasztaltabbak csak úgy dobálóztak a szavakkal: hangár, őrség, trambi, indián… A hangárt persze könnyű volt megjegyezni, hiszen a tábor szíve-lelke, itt mindig van élet, és a legtöbb kérdésünkre itt rejlik a válasz. Az őrség szintén nem volt nehéz, ha valaki ki-be szeretne menni a táborból/ba, akkor az őrségen keresztül vezet az út. Bevallom, voltak azért nehezebbek is, az indiánt például csak a második táboroztatói évemben sikerült megjegyezni.
Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?
Ezt, mondjuk, mindig „felfedezem”, de akkor is mindig ilyen ahaérzést nyújt, amikor megismerek egy új társaságot. Hihetetlen, hogy mennyi különféle ember tud összegyűlni egy helyre egy időben, egy közös cél érdekében. Ez a PT esetében a gyerekek és a tábor szeretete.
