Patrik: Nem emlékszem arra, hogy mikor öleltük meg egymást Maxival utoljára. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy megöleltük-e egymást valaha. Iszom pár kortyot a vízből, majd a homlokomhoz szorítom a párás flakont. Behunyt szemmel ülök, hátamat a falnak vetve, és bár már nem érek a húgomhoz, de tudom, hogy ott van mellettem, és nagyon jólesik a tudat. Meg meg is döbbent.
– Minek a csoki? – kérdezem pár perc hallgatás után.
– Azt hittem, leesett a vércukrod – von vállat Maxi, amikor rápillantok.
– Nincs baj a vércukrommal – mormolom, és próbálom kerülni a tekintetét. Megint hallgatunk.
– Az jó – szólal meg végül.
– Jó – bólintok. De azért hiába lepett meg a viselkedésével, ismerem annyira, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Egyelőre hallgat. Én is. Majd megismétli:
– Az jó.
Aztán teljesen váratlanul akkorát üvölt, hogy látom a lelki szemeim előtt, ahogy az összes galamb szárnyra kap ijedtében a környéken.
– Akkor elárulnád, hogy mégis mi a fene bajod van?
Nem az lep meg, hogy ordít, hanem az, hogy amikor felé fordulok, könnyeket látok megcsillanni a szemében.
Maxi: Életemben nem aggódtam még az öcsémért ennyire. Valószínűleg semennyire nem aggódtam még érte. Mindig ő volt a nagyobb – bár a fiatalabb – és az erősebb kettőnk közül. A rettenthetetlen, a megingathatatlan, a szupersztár. Aki most itt ül, halálsápadt, és annyi ereje sincs, hogy felálljon a földről. Ezer gondolat futkározik bennem, hívni kell anyuékat, hívni kell az orvost, hívni kell valakit. De Patrik csak ül, nem szól semmit, bár mintha kezdene visszatérni a szín az arcába. Persze értelmesen most sem lehet vele beszélni. Iszik és hallgat, én meg nem értem, hogy mi baja lehet, és nem tudom, hogy hogyan tudnék segíteni neki. Megőrjít a tehetetlenség, megbénít a félelem. Szeretném elővenni a telefonom, hogy rákeressek a neten a diagnózisra, de fogalmam sincs, hogy mit írjak a keresőbe. A Mi van akkor, ha az erős és alfa bátyánk izzad és sápadt? nem hiszem, hogy túl sok használható találatot hozna. Nem bírom sokáig, elüvöltöm magam. Mert szeretném végre megérteni, hogy mi történik. Lehet, hogy kicsit váratlanra sikerül, mert a tesóm kerek szemekkel, csodálkozva bámul rám. Majd megérinti az arcom.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
