Jobbnál jobb fotókat lőttünk egymásról

TÁBOROZTATÓ
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborának informatikatanárával, Mátéval beszélgettünk többek között érdekes tábori ételekről, tanulásról és profilképkészítéshez kitűnő helyszínről.

Mutatkozz be, kérlek!

Zöldi Máté vagyok, és nagy örömmel mutatkozom be nektek. 2021-ben sikeresen letettem az érettségit, majd 2022-ben elvégeztem az informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus szakmát. A tanulmányaimat az Óbudai Egyetemen folytattam mérnökinformatikus szakon. Első PT-s élményeim 2014-től 2018-ig tartottak, ezekben az időkben is a programozótáborban vettem részt. Felejthetetlen élményként ragadt meg bennem, hiszen ez a tábor volt az alapja annak, amit ma a szakmámnak és jelenlegi tanulmányaimnak köszönhetek. Szép emlékként él bennem, hogy tavaly részt vehettem a PT második turnusában mint informatikatanár. Fantasztikus élmény volt, hogy megoszthattam a tudásomat és szenvedélyemet az informatika iránt a diákokkal. Hiszem, hogy fontos a fiatalok számára lehetőséget teremteni az informatika felfedezésére és megértésére, és nagy örömmel segítek ezen az úton. Idén is izgatottan várom, hogy részt vehessek a táborban, és ismételten informatikatanárként segítsem a diákokat. Nagyon örülök annak, hogy újra találkozhatok veletek, és együtt tölthetünk egy izgalmas és tanulságos időszakot a táborban. Szeretek tanítani és inspirálni másokat, és mindig örömömre szolgál, hogy hozzájárulhatok a diákok fejlődéséhez és sikereihez. Remélem, hogy a tudásommal és a tapasztalataimmal segíthetek nektek az informatika terén, és izgatottan várom a közös munkát.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Teljesen indokolatlan kombó, hiszen egyik se illik a másikhoz, de egyszerűen rászoktam a tortillába tekert csirkemellsonka és mozzarella sajt kombóra. Valahogy semmi nem illik semmihez, mégis jólesett. Vagy éppen a ketchupos lángos, amit még táborozóként ettem. A mai napig a legfurább, de akkor vicces volt (meg annyira nem is volt rossz).

Mi volt a legjobb táboros melód?

Gondolkodás nélkül mondhatom, hogy az órákat élvezem a legjobban, mert fantasztikus élmény volt, hogy megoszthattam a tudásomat és az informatika iránti szenvedélyemet a táborozókkal. Hiszem, hogy fontos a fiatalok számára lehetőséget teremteni az informatika felfedezésére és megértésére, és nagy örömmel segítek ezen az úton.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Hogy ők elsőként vehetnek a pizzából. Vagy épp az esti programokat, amikor egyszerűen csak annyi a feladatuk, hogy jól érezzék magukat. Ezek közül is a legjobb a Koboldok városa, hiszen akkor a tábor egy egészen más képet ölt, és nagyon könnyen meg lehet duplázni a PT-pénzedet.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Amikor több barátommal felfedeztük a színészhangárt, és jobbnál jobb fotókat lőttünk egymásról. Az egyik akkori barátomnak a mai napig az ott készített fényképe a profilképe.


Kapcsolódó

Még több