FLX53 | Éjjeli horror

A délutáni meetingen az volt a feladat, hogy találjunk ki valamilyen különleges programot, ami még nem volt. Eszembe jutott, hogy apukámmal rengeteget ültünk az erdőszéli magaslesen. Figyeltük a mezőre kimerészkedő szarvasokat. Ezen fellelkesedve éjszakai őrséget szerveztem. A kisfiúk tülekedtek a helyekért. Az esti program után megérkezett az őrjárat a tábor szélén álló faházhoz. Volt náluk minden, ami a túléléshez kell: háromnapi hideg élelem, zseblámpák, hálózsák. Nagyon komolyan vették a feladatot. Amikor az egyik kis srác megkérdezte, hogy milyen vadállatok fognak érkezni, akkor tudtam, hogy cselekednem kell. Megkerestem Raktárost, aki még mindig az esti verseny kellékeit pakolta. A tábort megkerülve kiosontunk a focipályán túlra. Laposkúszásban közelítettük meg a helyszínt. A strázsák éppen azon tanakodtak, hogy a sajtos vagy a szalámis szendvicset egyék-e meg előbb. Ekkor akcióba lendültünk. Nem gondoltam volna, hogy a jogászok így tudják utánozni a farkasüvöltést. Én egy szerény bagolyhuhogással kontráztam. Az őrháznál néma csend lett. Zseblámpák fénycsóvája pásztázta a helyet, ahonnan a hangok jöttek. Szerencsére a magas fűben nem vettek észre. Még vártunk egy kicsit, majd nagy kerülővel visszatértem, mint aki csak a váltás miatt érkezik. Nem volt ott senki. A földön hevertek a szendvicsek meg a hálózsákok. Meghűlt bennem a vér. Lehet, hogy igazi vadállatok jártak erre? Aztán felülkerekedett a józan ész. Kecskeméten a legvadabb állat a tücsök. Felmentem a fiúk szobájához. A folyosón hallottam, hogy nagy hangon mesélik a társaiknak, hogyan küzdöttek meg egy vérfarkassal és egy gyilkos bagollyal. A hátizsákok és a többi felszerelés hiányát a csata hevességével magyarázták. Nem nyitottam be, nem akartam megszégyeníteni a hősöket. A cuccukat majd visszaadom nekik.