Patrik: Miután a két lány ellenőrizte, hogy valóban engedélyünk van a belépésre, azaz tényleg táborozni jöttünk, és nem vagyunk illetéktelen behatolók, bemehetünk a kapun. Ötletem sincs, hogy ki és miért akarna illetéktelenül behatolni egy tábor területére, de végül magamba fojtom a kérdést, mivel tényleg kedvesek voltak a csajok. Megkapunk minden felvilágosítást arra nézve, hogy hova menjünk, mit csináljunk. Nekem az első terveim között szerepel, hogy minél gyorsabban távol kerülök Maxitól, és legközelebb majd egy hét múlva találkozom vele. Akkor is csak azért, mert anyának megígértem, hogy együtt megyünk haza. Ők akkor még egy napig Máltán süttetik magukat, így nem számíthatunk sem fuvarra, sem rendes kajára, sem lufikra és molinókra Végre itthon felirattal. Marad a vonat, a hülye húgom meg a hülye húgom melegszendvicse, amit reményeim szerint majd csinál nekem is.
A kapun belépve elindulunk az épületek felé, mivel azokban lesznek a szobáink. Szerencsére nem koedukált szobák, így a véletlen névazonosság miatt nem kell attól félnem, hogy egy szobába kerülünk.
– Na cső – köszönök el Maxitól, anélkül, hogy ránéznék, és elindulok a fiúk épülete felé.
Maxi: Patrik hamar lelép a szokásos bunkó stílusával együtt, így van időm kifaggatni a barna hajú lányt a táborról. Kedvesen elmagyaráz mindent. Mi hol található, hova kell majd mennem, hol lesznek a foglalkozások, és hol a programok. Ezer kérdésem van, mindenről. A szobákról, a szobatársakról, a programokról meg a biztonsági helyzetről is. Mert a cuccaimat nem szívesen hagyom a szobában. Nem azért, mert nem bízom senkiben, de az öcsém mellett megtanultam, hogy ne bízzak senkiben. Szerencsére van széf, ahova elrakathatom a dolgaimat. A lány, bármennyire is kedves, nem igazán érti, hogy miket és miért hoztam magammal, de tök mindegy, nem is vártam senkitől, hogy megértse. Illetve remélem, a többi robotikásnak majd nem kell magyaráznom. A lányok épületéig kapok útbaigazítást. Hatalmas kollégium, rengeteg szobával. Nem lepődök meg, a tábor honlapján elég sok adat megtalálható, én meg elolvastam mindent – meg még annál is többet –, hogy képben legyek. Mivel utálok táborozni, bár utoljára hat évvel ezelőtt voltam az iskolai napközis táborban. De anya addig nyaggatott, hogy válasszak valamit, és ez a robotika tényleg jónak tűnt, hogy beadtam a derekam. És most itt állok egy épület előtt egyedül, és a torkomban dobog a szívem.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
