Patrik: A délutánt mászkálással, nézelődéssel és dumálással töltjük. A kezemet elég hamar kihúzom Klaudia szorításából, de mivel gyáva alak vagyok, és nem szeretek konfrontálódni, így orrfújásnak álcázom a mozdulatot. Aztán gyorsan távolabb lépek tőle, nehogy újra próbálkozzon. A táborban mindenhol nyüzsögnek az emberek az egész kicsiktől kezdve az egész nagyokig. Az ötszáz ember természetesen nem mind táborozó, bőven vannak felügyelők, vagyis mókusok és kismókusok is köztük, akiknek a feladatuk ügyelni ránk meg minden másra. Néhányukról nem tudom eldönteni, hogy táborozó vagy táboroztató, mert életkorban összeér a két csoport. Amikor erre rácsodálkozom, a lányok készségesen elmesélik, hogy gyakran válnak kismókussá, majd mókussá a korábbi táborozók.
A délutáni program részeként lehet zsonglőrködést tanulni vagy vakvezető kutyával sétálni. A többieknek egyikhez sincs kedve, így marad a céltalan lődörgés. A büfénél megállunk jégkrémet venni, közben megpillantom a lányt, akit Maxival láttam. Egy fiúval ücsörög az egyik asztalnál, és mindketten egy papír fölé hajolva olvasnak valamit. Nagyon messze vagyok, hogy meglessem, hogy mit, pedig kíváncsi lennék. Mit lehet egy táborban olvasni?
Maxi: A hangárban csak négy asztalnál férünk el, pedig összehúzzuk magunkat, és még így is van, aki áll. Messziről látom Évát, de nagyon belemélyed valamibe, és nem veszi észre, hogy integetek neki. A többiek közel sem olyan zárkózottak, mint azt gondoltam; ismét egy érv a sztereotípiák ellen. Az első pillanattól röpködnek a beszólások, és mindenki vadabbnál vadabb ötletekkel akar hozzájárulni a közös projekt sikeréhez. Léna és Márti a legcsendesebbek, de végül mégis Léna teszi a legfontosabb megállapítást, miszerint azon kellene elgondolkodnunk, hogy mit akarunk magunkból viszontlátni. Hiába releváns a kérdés, ekkor kezdődik csak igazán a röhögés és az ordítozás. A másik két lánnyal lemondóan nézünk össze, és mindössze egy pillantás kell ahhoz, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy akkor járunk a legjobban, ha hagyjuk, hogy a többiek kiéljék magukat. Ez pár perc alatt bekövetkezik, és utána már használható ötletek is felbukkannak. Nekem is kattog az agyam azon, hogy mi az, amit legjobban szeretnék megmutatni magamból. Abban egészen biztos vagyok, hogy köze kell legyen a láthatatlanságomhoz és ahhoz is, hogy állandóan egyedül érzem magam a többi geek között.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Patrik és Maxi naplója folytatásos történet, amely először a peopleteam.hu-n jelent meg. A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
