Az utolsó szendvicsemet majszoltam, amikor hatalmas kiabálásra lettem figyelmes 13.30 körül: „Megjött a busz!” Kirohantam, hiszen egy valamirevaló hordár nem hagyhatja, hogy a vendégek maguk cipeljék a csomagjukat. Megérkezett száz gyerek különbusszal, szülők nélkül. Lesegítettem egy táborozót a lépcsőn. A kislány kantáros nadrágját legalább nyolc, különböző méretű zseb díszítette. A varrásból látszott, hogy valószínűleg saját kezűleg bővítette a ruhadarab tárolókapacitását. Az egyikből egy köteg zsineg, a másikból egy marék rágó kandikált ki. Azt nem láttam, hogy a többiben mi volt. Egy szóáradat közepébe kerültem: „Még nem láttalak, te új vagy itt? Én régi PT-s vagyok, szólíts csak Bogyónak. Te hány hétre jöttél? Én háromra, végig itt leszek. És ő itt van? Meg ő? Ő nem jön idén, tudom, felvették egy külföldi egyetemre. Idén is lesznek tűzzsonglőrök? Ebben a turnusban jön az Animal Cannibals? Nem tudod? Miért nem? Lécci, lécci, legyen, legyen!” A 30 kilós bőrönd súlya alatt nem nagyon tudtam megszólalni, de azt hiszem, nem is volt elvárás.
